2008 után idén újra elvégezte a GfK Hungária a szakmák megbízhatóságát mérő kutatását. Ebből az derül ki, hogy a reklámszakemberek megítélése öt ponttal rosszabb, mint öt évvel ezelőtt, míg az újságíróké maradt ugyanazon a szinten. A megbízhatósági listán náluk rosszabbul csak a bankárok és a politikusok végeztek. A marketingszakemberek megítélése némiképp szintén csökkent, ők a középmezőny második felében végeztek.
Megmondom őszintén, engem a marketingesek vagy az újságírók bizalmi-indexe nem nagyon érdekel, vonják le a tanulságokat a megfelelő emberek a megfelelő helyen. Ami meglepett, az a papság (!) ötvenkét százalékos eredménye. Minden második ember azt jelezte vissza, hogy bízik a papokban, lelkészekben, sőt, egy kicsit többen is. Ha így nézem nem is olyan rossz, pár cseppel túl is vagyunk a tele poháron. De én valahogy nem tudom így nézni. Nem csak félig üres az a pohár, de elég keserű.
Megmondom, az a bajom ezzel, hogy kevés, nagyon kevés. A lelkészi szolgálat légköre a bizalom, nem járulékos adalék, nem luxus, nem mellékhatás. A szülők ránk bízzák a gyerekeiket, hogy az élet valóban fontos dolgaiban okítsuk őket. Emberek ránk bízzák a titkaikat, félelmeiket, a hitüket/hitetelenségüket. Gyászolók ránk bízzák a veszteségüket, sőt a búcsú szavait a számukra fontos ember ravatalánál. A templom padjaiban ülők ránk bízzák a vezetést arra az órára, míg ott vagyunk a szószéken. Mindenhol ott van a bizalom, még sorolhatnánk a példákat elég hosszan.
Nem jó ez így, ha a bizalom a légkör, ahol működni tud, amit a teszünk, akkor ez a kutatás azt jelzi, hogy egy magas hegycsúcson légszomjban kell dolgozni. És a levegő fogy, egyre jobban.
Miért van ez így? Elő lehet venni a jól megszokott válaszokat, lehet mutogatni, hogy a negyven éves diktatúra, a fogyasztói társadalom, a hazug sajtó, a szekularizmus, a bulvár, a globalizmus, a szélsőjobb stb. stb. Biztos van benne igazság is, de ez akkor sem hozna mínuszban negyvennyolc százalékot. Mindezek faragták a tanárokat is és láss csodát, kilencvenegy ponttal állnak a dobogón az általános bizalom bronzérmével. Ennyi veszteséget nem lehet ráverni a külső okokra, ehhez a mi munkák is kell, sajnos.
Kell, hogy ideje legyen az önvizsgálatnak, egyházi szinten is. Annyi minden van itt, ökumenikusan, ebben bizony össze vagyunk kötve: pedofilbotrányok, gazdasági visszaélések - ezek a nagy halak, de menjünk csak tovább, nem ez okozza a legnagyobb kárt. Sokszor készületlenül prédikáló igehirdetők, szeretők, poharat sokszor meghúzó egyházi emberek, gyerekeket rémisztő hittanórák, gyászolókkal morgó lelkipásztorok, arrogancia, elvtelenség, érzéketlenség - és még sorolhatnánk. És hiába mondjuk, hogy ez egy kisebbség, nem, a bélyeg mindannyiunkra kerül, sőt sokszor igaztalanul is dolgozik a pletyka, a hamis rágalom. De ki kell mondani, van, amikor jogos a vád. Csak nő a bizalmatlanság. Erre figyelnünk kellene, a bizalom drága, a bizalomért meg kell dolgozni, mélységesen igaz közhelyek ezek. Ha nem lesz bizalom felénk, elfogy a levegő.
De nem csak a lelkészeknek szól ez, hanem az aktív, hithű gyülekezeti tagoknak. Akik sokszor élére állnak a pletykáknak, ahelyett, hogy meggátolnák őket, akik nem védik, hanem szidják úton-útfélén a lelkészt, a vezetőket. Nagyon nehéz árral szemben hajózni, ha a hajónkban is a másik irányba eveznek. Nem rosszul értelmezett betyárbecsületről beszélek, nem dolgok eltussolásáról, hanem közös kiállásról, nem csak a megbízható papokról, hanem a megbízható keresztyénekről van itt szó. Testvérek, segítsetek, nekünk és rajtunk, a jogos kritikán túl az önuralommal, sokat jelentene.
Szóval, elszomorított a felmérés elég rendesen. Mert a bizalom nem járulékos adalék, nem luxus, nem mellékhatás. Meg kell dolgozni érte, a táblázatból az látszik, hogy most duplán, kettőzött erővel. Úgyhogy kollégák, tűrjük fel az ingujjat, és tegyük oda magunkat, hogy legyen levegőnk. Bizonyítsuk be, hogy megérdemeljük a bizalmat.
Hozzászólások