Napjainkban a középhegységek melegebb, délies kitettségű oldalain a cseres-tölgyesek és mészkedvelő, melegkedvelő tölgyesek elszórt előfordulású fája. A régi, felhagyott gyümölcsösök, szőlők területén is általában szálanként fordul elő. Lassú növekedésű fa, de 4-500 éves kort is képesek megélni, ekkora akár 25-30 méteres is lehet. Termése csoportos körte, esetleg alma alakú. Őszi lombszíneződése dekoratív narancssárágás-pirosas, így manapság inkább díszfaként ültetik.
A házi berkenye leginkább a madárberkenyéhez hasonlít, de az nem melegkedvelő, és kérge sem ennyire durván tagolt. Érdekes, hogy több kutató vitatja őshonos voltát, és az erdei egyedeket kivadult alakoknak tartja. Túráinkon ritkán találkozhatunk a 2013. év fájával. Talán többen kóstoltunk házi berkenye pálinkát, mint láttuk fáját. A legismertebb a Köveskáli házi berkenye matuzsálem.Az év fája 2013. - Természetbarát
Egy házi berkenyét már az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél is említ helymeghatározási céllal. A későbbi századok okleveleiben szintén rendszeresen feltűnik a fafaj, mint a magyar vidék egykor meghatározó, említésre méltó eleme.
2013-ban az év fája lett a házi berkenye.
Itt, ezen az oldalon már volt szó egy hasonló helyzetbe került teremtmény-társról, a gyurgyalagról, amelyik hazatérve téli szállásáról fog értesülni, hogy idén az év madara lett hazánkban. A házi berkenye nem vándorol. Évszázadokig él ugyanazon a helyen, emberőltökön keresztül hozza a gyümölcseit.
Hogy hányan tudják az országban, hogy eszik-e vagy isszák a házi berkenyét? Nem sokan. Fontosabb dolgok is vannak. Ez különben sem hír, kit érdekel néhány nyűves fa, a Reposzton is jó lenne, ha valami értelmes témával foglalkoznának, nem ilyen felesleges dolgokkal.
Nekem hír. Fontos hír, hogy többet megtudhatok erről, a századok óta velünk élő fáról - vagyis, mi jöttünk társul, hisz előbb itt volt, mint őseink. Különben is - Wass Albert sorait kitekerve - az aktuális politikai, bulvár, közéleti botrány szalad, a házi berkenye marad. Már, ha vigyázunk rá.
Gyerekkoromban szerettem úgy gondolni a fákra, hogy figyelnek minket, évszázadokig, évezredekig közöttünk szilárdan álló óriások, akik teszik a dolgukat: nőnek, gyümölcsöznek, védenek, otthont adnak, megajándékozzák az embert. De közben rajtunk tartják a szemüket, matuzsálemi bölcsességükkel csodálkozva azon, micsoda őrültségeket tudnak csinálni ezek a gyorsan élő kis lények. Persze vannak, akik tisztelik őket, például a kertet gondozók, az erdészek, vagy a gyerekek, akik megmásszák őket.
Az, hogy mit mondunk, gondolunk a házi berkenyéről, annyira nem is érdekel. A másik oldal inkább kíváncsivá tenne, ha ezek a több száz éves fák mesélnének rólunk.
Arról, hány generációt kísértek végig mozdulatlanul apákat és fiúkat, anyákat és lányokat, tragédiákon és örömökön át.
Arról, milyen volt, amikor háborúkba mentek vagy onnan tértek vissza emberek, milyen volt a repülőgépek, a bombák hangja, a menekülők és üldözők lépésritmusa.
Arról, hogy az ő oldalukról nincs különbség, minden ártatlanul kiontott vér ugyanolyan színű, tartozzon bármilyen néphez is.
Arról, milyen volt, amikor törökök, osztrákok, németek, oroszok által kísért foglyok álltak meg pihenni az árnyékban, gyümölcsből lopva, az erőltetett menetekben.
Arról, hogy fakulnak, áznak el a választási plakátok, mennyire feledhetően ugyanolyanok.
Arról, milyen az, ahogy egyre kijjebb jön a falu utcája, hogy emelkednek ki házak, hogy gyorsult fel minden a gyalogszertől a lovaskocsin át az autóig.
Annyi mindent el tudnának rólunk mondani.
Én viszont szégyenszemre, nem tudom megmondani, hogy valaha álltam-e házi berkenye alatt. Nem tudom megmondani, milyen ízű a gyümölcse. Anyai dédapám tudná, az ő ősei parasztemberek voltak Zalában, ő maga a végén kertész - a kommunizmus megtörte a ritmust -, ő biztos megmutatná. Nekem az ilyen programok maradtak, mint az "év fája" mozgalom.
Idén szeptemberben keresek egy ilyen fát. Mert az én életem is szalad, de a berkenye marad.
Hozzászólások