Világszerte nagy felháborodást váltott ki a netezőkben az, ami Karen Kleinnel történt, írja a CNN. A 68 éves nő New York állam északi részén buszfelügyelőként dolgozik - feladata nem a buszok, hanem az iskolabuszokon utazó nebulók felügyelete. Munkája során érte az inzultus, amely kiváltotta a világ netezőinek a szimpátiarohamát. A felügyeletére bízott felsőtagozatosok mobiltelefonnal rögzítették, hogy egy utazás során káromkodással, gyalázkodással teljesen kiborították. Amikor azt mondták, azért nincs családja, "mert mind megölték magukat, hogy ne legyen a közelükben", Klein elsírta magát. Klein legidősebb fia tíz éve öngyilkos lett. ... A video nyilvánosságra kerülése után webes gyűjtés kezdődött Klein megsegítésére, illetve azért, hogy a netezők kifejezhessék együttérzésüket. E cikk írásakor 211 ezer dollár (46 millió forint) gyűlt össze. Klein évi 15506 dollárt keres, azaz már most 14 évi fizetését kaphatja meg kárpótlásul a netezőktől.
Több százezer dollár gyűlt össze a megalázott buszfelügyelőnek - Index
Szomorú történet - reménykeltő befejezéssel.
Nem csodálkozom a történteken, sokszor éltem át én is, volt, hogy csendestárs voltam fiatalként a falkában (nem, nem jobb voltam, csak a személyiségem ilyen, ennyi). Mert falkában a gyerekek nagyon gonoszok tudnak lenni, ez mindig is így volt, most sincs másképp. Tudnának mesélni azok, akik valamiért kilógtak a sorból - kicsit túlsúlyosak, szegényebbek az átlagnál, túl jó tanulók, valami problémával küzdenek. Sok embernek keserítették meg társai a gyerekkorát. De tudnának mesélni a pedagógusok is. Nálunk is trófea volt általános iskolában, ha egy tanárt "kiakasztott" valamelyik osztály, ha sírt, az szinte plusz pontot ért...
Ezek az amerikai gyerekek nem tudták, milyen jót tesznek a "prédával", a buszon rájuk figyelő alkalmazottal. Többet nem kell vele találkozni - többet nincs szüksége munkára, ugyanis ismeretlenek gazdaggá tették őt.
"Jó, hogy felvetted, öreg, feltoljuk YouTube-ra, aztán láthatja mindenki a mai poént!" - mondhatták a mobilt kezelő gyereknek. A dolog visszafele sült el. Nem röhögtek a videóra tévedők, nem kerültek fel a gyerekek a coolság dicsőségfalára. Az internet arctalan felhasználói pár szánalmas kölyköt láttak, akik körbevesznek egy szerencsétlen idős asszonyt, kóstolgatják, harapják, míg az el nem esik. Nem lettek hősök, a videó megtekintői az áldozat mellé álltak. Nem várt módon gyűjtést szerveztek, hogy meglegyen az anyagi alap ahhoz, hogy többé ne kelljen arra a buszra felülnie Karen Kleinnek.
Persze, a pénzgyűjtés pótcselekvés, én mégis örülök neki. Valami ősi reflex van mögötte, ami csak nem tud kikopni még az istenarcot összeroncsoló emberből sem. Valahogy segíteni kell. Nem tudtak odamenni, helyretenni a srácokat. Nem tudtak odalépni, erősíteni az idős hölgyet, növelni az önbecsülését. Mégis valamit tenni kell, jelezni, hogy bár ő a gyenge, mégsem ő a vesztes. Nem maradt más, mint a pénz.
És elindult a folyamat. A reflex sokaknál beindult - e sorok írásakor már 340 ezer dollárnál jár! Tényleg elmehet egy élete végéig szóló vakációra. Pótcselekvés a pénzgyűjtés, de a legjobb fajtából, nem koldult senki, nem kért, de kapott az áldozat, és nem marad abba, kap, egyre többet. Spontán, kollektív sorsfordítás.
Örültem ennek a hírnek. Felmutat valamit, amivel számolnunk kell, amit észrevehetünk, ha van hozzá szemünk. A történetben hatodikosok vannak, egy hatodikost hoznék én is példának. A hetet gyerekekkel töltöttük, táboroztunk. A napok folyamán jutalomképpen papír-dénárokat lehetett gyűjteni, újszövetség korabeli érméket, egy verseny volt, a végén jutalommal - a téma is a pénz volt, anyagi és lelki kincseink helyes és gyümölcsöző használata. Utolsó délutánunkon meglett a nagy összesítés, és az egyik kislány toronymagasan nyert, túl sok volt neki, érthetetlen, hogy csinálta. Aztán kiderült - a táborban jelenlévő bátyja az összes saját érméjét odaadta neki, csak úgy, hadd nyerjen a testvére.
Van remény. Ott van bennünk mélyen az, amit Jézus aktivizálni akar, az együttérzés, az gyenge mellé állás, a segítés szilánkjait összeszedni, összeilleszteni, hogy valami mássá legyen körülöttünk. Ilyen szilánkok a felhivásra érkezett dollárok is. Jó sok, sok kis üzenettel.
Egy egészséges keresztyén gyülekezet egyik legfontosabb feladata ezeknek a reflexeknek, az ilyen tenni akarásnak a katalizálása. Megteremteni a logisztikát. Érdemes észrevenni - ha abbahagyjuk a szekuralizálódó világ szapulását, ha közel merjük engedni az embereket - mennyi segíteni és tenni akaró ember van körülöttünk, aki képtelen ezt megvalósítani. Tessék, itt egy konkrét feladat a négyszáz éves és két napos egyházkerületem közösségeinek, a vezetőknek, pásztoroknak, stratégáknak, atyáknak és presbitereknek. Embergyűjtés, a spontán diakónia felismerése, a szilánkok összeillesztése, Lélek által, nem erőlködve, hanem a maga természetességében. Tudunk-e ezzel kezdeni valamit?
Remélem Karen Klein is tölt majd fel egy videót a YouTube-ra. Arról, hogyan változott meg az élete, hadd egye az irigység a fiatalokat, akik ugyanazzal a busszal járnak azóta is iskolába. Nem tudom, hogy hívő ember-e ez a hölgy, de az biztos, hogy ő már értheti, mit jelent, amikor Isten a rossz szándékot is jóra fordítja.
Szomorú történet - de reménykeltő befejezéssel.
Hozzászólások