Szerte a világon rengeteg nőt támadnak meg az utcán és locsolnak valamilyen maró folyadékot az arcukba. Az okok sokszor nem tisztázottak, de többnyire féltékenység miatt, vagy szerelmi csalódásért, visszautasított házassági ajánlatért állnak bosszút nőismerőseiken, rokonaikon a támadók. A savas támadások bár Indiából erednek, de sajnos nem álltak meg a határon.
"Úgysem fog ez változni, minek ugrálni, soha sem változott semmi!" "Jobb meghúzni magunkat, segíteni azt, akivel a baj történt, de ezek összetettebb dolgok annál, hogy csak úgy meg lehessen változtatni!" "Az emberek gyávák, jobb csendben maradni, akkor több baj nem történhet!" - Hányszor hallottam ezeket a mondatokat, sőt bevallom, mondtam hasonlókat egy botrányos szokás, társadalmi probléma kapcsán. Hányszor maradunk csendben, maradunk veszteg.
Vagy várjuk a hőst, a szuperembert, egy MÁSIKat, valakit, akinek van hatalma. De általában nem történik semmi. Minden marad a régiben. Pedig csak el kellene kezdeni, megadni az esélyt, hogy mások is csatlakozzanak, és elinduljon valami, végre.
Legyen példa előttünk Rosa Parks. Csak annyit tett, hogy nem adta át a helyét egy fehér embernek. Nem tűnik nagy dolognak, de 1955-ben Alabama-ban ez letartóztatást vont maga után, hiszen külön fenntartott helyek voltak a fehéreknek a buszokon, aztán, ha ezek megteltek, át kellett adni a helyet, le kellett szállni a feketéknek. A munkából hazafelé tartó asszony nem adta át és ezzel elindított egy hullámot, aminek sokkal nagyobb hatása lett, a megkülönböztetés eltörlése, a társadalmi egyenlőség valódi kivívása. Csak el kellett kezdeni, nem egy szuperembernek, nem valakinek egyszer, hanem ott és akkor, hirtelen felindulásból egy törékeny nőnek - aki persze nem tudta, mi minden fog ebből következni. (Többek között a Parks letartóztatása miatt elkezdődő buszbojkott is hozzájárult ahhoz, hogy egy olyan ember került az emberjogi mozgalom élére, mint Marin Luther King.
De itt van ez a történet is. Nem szoktam női oldalakat olvasni, az Origo-n pörgettem végig a végtelenül unalmas és értelemetlen politikai híreket, amikor megakadt a szemem egy arcon. Egy asszony félig eltorzított arca volt, egy nőé, akinek savat locsoltak az arcába. Kattintottam és megdöbbentem. Kiderült, hogy ez nem egyedi eset, hogy Indiában sokszor megtörténik, hogy más országokban, így Magyarországon is volt hasonló. Szörnyű és brutális, embertelen tett, valakinek így maradandó károsodást okozni. Úgy, hogy a méltó büntetést nem kapják meg azok, akik ilyeneket tesznek.
Valamit tenni kellett. Valakinek el kellett kezdeni - ott, ahol a nőknek messze nincs annyi joga, mint itt, Európában, ott, ahol az igazságszolgáltatás nem sokat segít, főleg ha szegényekről vagy nőkről van szó. A cikk leírja, hogy az egyik áldozat nem hagyta annyiban, csatlakozott egy civil szervezethez - és sikerült. Megakasztották a rendszert, sőt változtattak rajta: "A civil szervezet fellépésének eredményei magukért beszélnek: az indiai kormány módosította büntető törvénykönyet, a savas támadások elkövetőit 10 évtől életfogytig tartó szabadságvesztésre és akár egymillió rúpiás (kb. 17 ezer dollár) bírságra ítélhetik. A jövőben a savat vásárlókat regisztrálni fogják, és nem lehet maró folyadékot szabadon árulni. A Legfelsőbb Bíróságnak az áldozatok kártalanítása kérdésében is hamarosan döntenie kell." Sikerült, történt valami, csak el kellett kezdeni, meg kellett maradni, küzdeni kellett.
Legyen példa előttünk, hisz Magyarországon is vannak változásra váró területek. Nemrég a Transparency International korrupcióellenes civil szervezet egyik munkatársával beszélgettem. Egyre több jó programmal jönnek elő, akciókat szeretnének indítani a csúszópénzek visszaszorítására. És nem a politika segítségét várják, hanem az egyszerű emberekét, akik vállalják, hogy megakasztják a mára már szinte természetesnek vett rendszert, hogy ha valamit akarunk, akkor a zsebbe is kell egy kis plusz összeget tenni. Nem kell más, csak elkezdeni, nemet mondani, minél több embernek, egyre hangosabban. Lehet, hogy velem fog elkezdődni, csak legyen hozzá bátorságom. Vagy ott a családon belüli erőszak, lehet nekem kell megtenni az első lépést, hogy nem húnyok szemet, amikor a szomszédban hallom a feleség sikolyait, a férj dühös ordításait, a csörömpölést. Folytathatnánk a sort, van miben változni, változtatni.
El kell kezdeni. Lehet, hogy nekem. Vagy neked, aki ezeket a sorokat olvassa.
Hozzászólások