Malala Juszufzai kedd reggel felszállt iskolába menet a buszra. Vele tartott két iskolatársa is, akik szintén Mingorába, Pakisztán Szvat tartományának legnagyobb városába tartottak, ahol az iskolájuk található. Végzetes utazásnak bizonyult. Mielőtt aznap reggel a lányok az iskolába értek volna, Tehrik-i tálib fegyveresek megállították a buszt. A lányok egyike, Shazia Razaman később megerősítette, hogy a fegyveresek kifejezetten Malalát keresték. Könnyű volt megtalálni, és amikor odaértek hozzá, fejbe lőtték a lányt. Órákkal később, mikor Pakisztán és a világ még fel sem eszmélt az újabb embertelen erőszakos cselekedet hatására, a Tehrik-i tálibok szóvivője egyértelműen felelősséget vállalt a támadásért, és ezt mondta:
„Ő egy nyugati gondolkodású lány. Folyamatosan ellenünk beszél. Senki nem úszhatja meg, aki a tálibok ellen fordul.”
Fegyveres támadók sebesítenek meg súlyosan egy tizenöt éves lányt. Szörnyű dolog, az ember gyomra összerándul, de sajnos ennyi, hiszen mindennapos hír ez, a világ erőszakkal telített részein a gyerekeknek, fiataloknak sokszor többszöröse kijut a kínoknak, ártatlan, védekezni képtelen áldozatokként. Ez a hír azonban különleges, ez a lány nem akárki, hanem Malala Juszufzai, aki tíz éves kora óta írja blogját, amiben beszámol a szülőföldjén tomboló fizikai és szellemi erőszakról, a Szvat-völgybe beáramló tálibok zsarnokságáról. Híradás kifelé, a többi ország felé, erőt adás azoknak, akik ott élnek - már évek óta.
Így is meg lehet fogalmazni, ami történt: Pakisztán egyik legbátrabb emberére rálőtt az egyik leggyávább.
Malala Juszufzai blogol. És ez egy kicsit mást jelent arrafelé, mint mondjuk az, amit én teszek itt hétről hétre. Más a súlya, és más az eredménye. Megnyitott egy csatornát, hangot ad a saját vágyainak, és annak ami körülötte történik. Mik is ezek a vágyak? „Jogaim vannak. Jogom van az oktatáshoz. Jogom van játszani. Jogom van énekelni. Jogom van beszélni. Jogom van a piacra menni. Jogom van felszólalni.” Először elmosolyodtam, hiszen miről is írhat magyar blogjában egy itteni kortársa? Valami ilyesmit: "Miért kell tanulnom ennyit? Miért kell elmennem a piacra?" vagy "Miért nem maradhatok csendben az osztályban?" "Egész nap kinn voltunk a ház előtt, és kosaraztunk."
De hamar eltűnik a mosoly. Nem a mi serdülőinkkel van a baj, hanem mindazzal, amit ott, a Szvat-völgyben (és más tálibok uralta vidéken) meg kell élni. Ahol lerombolják az iskolákat, ahol azt mondják, hogy egy nő kétszer hagyhatja el a házat életében, egyszer, amikor Mekkába zarándokol és egyszer, amikor kiviszik a temetőbe. Ahol lelőnek egy kislányt, mert az le merte írni, amit gondol! És nem valami hamis keresztény felsőbbségtudat beszél belőlem, felháborodásomban a józan muszlim többséggel osztozom. Ez nem egészséges, ez torz, sátáni.
De mit is tudok tenni, mit változtat rajtam/rajtunk, a nyugaton élő keresztyén emberen/embereken Malala sorsa, tette?
Nálam első a csodálat. Ez a lány bátor, és most a valódi bátorságról beszélek, nem arról ami csak hangerőből áll, nem arról, amikor az ember nagynak láttatja magát. Az igazi bátorságra nem készül az ember, nem edz, hirtelen tenni kell valamit, és megteszi, akár az élete árán is, mint pár hónapja, amikor egy őrült lövöldözött egy moziban, és voltak, akik testükkel védtek meg másokat a golyóktól. Malala nem akart hős lenni, semmi különlegeset nem csinált, csak elmondta nyíltan, egyértelműen, mik azok az evidenciák, amiket elvettek tőle és társaitól. Lehetett tudni, hogy a blog nyílt felhívás a szélsőségeseknek.
Aztán ott a közbenjárás felelőssége. Erre parancsom van, méghozzá megkötés nélkül. Imádkozni a szenvedőkért, szükséget lévőkért, elnyomottakért. Nem csak magyarokért, de bármilyen népből jövőért. Nem csak a keresztényekért, de bármilyen vallásúakért. Azokért, akik velünk ellentétes politikai oldalon állnak. Itt most, ha nincs ez az eset, tudomást szerzekünk-e arról, ami ott folyik? De nem csak az imádság van, hanem szólni, észre venni, tenni. Mások figyelmét felhívni, másokat figyelmeztetni.
Aztán felkiáltójel ez a merénylet - hogy mire képes a rosszul értelmezett, eltorzult hit. Figyelem, nem azért, hogy mutogassuk, mire képesek a muszlimok! Nem, itt most nem róluk van szó, főleg, hogy itt egy szélsőséges ágát láthatjuk az iszlámnak. Itt rólunk keresztényekről van szó. Mert mi is képesek vagyunk a hit nevében szörnyű dolgokat tenni. Mi is képesek vagyunk igaznak vált vallási törvényekért másokat megalázni, megsebezni, megszégyeníteni. Nem pisztoly, és nem fejbelövés. De van a tarsolyunkban más, úgyhogy folyamatosan meg kell, hogy legyen a jézusi kontroll, rajtunk, azon, ahogy hiszünk. Nekünk kell leszámonunk a saját fanatikusainkkal, és magunkban kell kezdenünk.
Malala életben maradt, a merénylő nem hiszem, hogy tudja, mennyit segített abban, hogy a tinédzser lány ikonná emelkedjen és reményt adjon azoknak, akik nem kérnek a tálib (és bármely vallási vagy ideológiai) zsarnokságból. Európában kezelik, politikusok, viágszervezetek mozdultak meg. Isten adjon hosszú életet a bátor bloggernek, mi pedig tartsuk szemünket azon a földön, ahonnan jött. Hogy ne maradjon következmények nélkül, amit tett.
Hozzászólások