Megerőszakoltak két fiatal, hívő lányt a közelmúltban. Egyikük feljelentést tett a rendőrségen, a másik lány hallgat. Gyülekezetük női önvédelmi kurzust hirdetett; olyan sok jelentkező volt, hogy két csoportot indítanak. ... Az evangélikus egyetemi gyülekezet közösségéhez tartozik az a két lány, akiket két különböző időpontban és helyen erőszakoltak meg nem sokkal ezelőtt Budapesten. Az egyik lány még húszéves sincs, kórházban lábadozik, több plasztikai műtétet is végre kell hajtani rajta. Ez a brutális erőszak volt az első szexuális „élmény" az életében. Bántalmazója előzetes letartóztatásban van. A másik lány nem tett feljelentést. Talán nem akarja kitenni magát annak a procedúrának, amit egy ilyen súlyos ügy hozhat. – A nemi erőszak esetén egyet fontos tudatosítanunk a lányokban: nem a megtámadott a hibás. Ezekben a borzasztó esetekben azért adhatok hálát, hogy mindkét lány megkeresett és segítségért fordult hozzám. Most már felkészült szakemberek foglalkoznak velük. Nekem lelkészként az a feladatom, hogy mellettük álljak, kísérjem, szeressem őket és imádkozzak értük. Hogy a lányok beszélnek-e valaha arról, ami velük történt, az ő dolguk. Most egy feladatuk van: gyógyulni – hangsúlyozza a lelkész.
Ugye nem gondoljuk, hogy velünk - csak azért, mert keresztyének vagyunk - nem történhetnek meg szörnyűségek. Hogy hitünk miatt semmiféle óvintézkedésre nincs szükségünk. Az Istenbe vetett bizalom nem vak fanatizmus, tudjuk, nem felejthetjük ki az egészséges, józan előrelátást. Ugye nem?!
Ugye, nincs bennünk hamis álszentség, amikor olvasunk a gyülekezetben szervezett önvédelmi oktatásról? Hogy ennek nincs helye a keresztyén közösségben, hogy ezt nem lenne szabad! Nem lép elő belőlünk a farizeus, aki a szentségről prédikál, amikor az elrontott világ szörnyűsége gyakorlati megoldásokat kíván, az imádság mellé konkrét tetteket. Nem kezdünk most rosszul prédikálni?! Ugye nem?!
Ugye, nem az volt bennünk az első gondolat a két erőszakot szenvedett lányról - miközben a cikket olvastuk -, hogy biztos maguknak keresték a bajt, biztos kihívóan öltözködtek, kacéran viselkedtek. Remélem gyülekezeteink tagsága, legalább mi keresztyének, túl vagyunk az ilyen hamis sztereotípiákon, amelyek az áldozatokat hibáztatják, ezzel megforgatják még bennünk jó néhányszor a kést. Annyiszor megcáfolták már hozzáértők, orvosok, szakemberek! A kocsmákban elhangoznak ilyen mondatok, de mi nem vagyunk ilyenek! Ugye nem?!
Ugye szeretettel fordulunk az áldozatok felé, nem megbélyegzéssel! "Tudjátok, ő, az a lány a harmadik padsorban, már ő sem lesz 'tiszta', szerencsétlen!" - nem suttogunk ilyeneket, nem nézünk úgy rájuk, mint fertőzöttekre. Gyógyító közösségekké tudunk válni, bárkinek, még az erőszakot szenvedett nők számára is? Nem felejtjük el, mit tenne Jézus ebben a helyzetben azzal, aki ilyen sebet hordoz? Ugye nem?!
Ugye nem dugjuk a fejünket a homokba, amikor a szomszédban, a környezetünkben szexuálisan kihasználnak nőket. Amikor agresszív férjek "elvárnak szolgáltatásokat", durván - csak mert férfiak. Nem fordítjuk el a fejünket, ha segítséget kérnek tőlünk, sokszor szótlanul megalázott lányok, asszonyok. Nem mondjuk, hogy nincs közünk hozzá, ami a házban történik, nem a mi dolgunk, magánügy, nem gondolkodunk már így! Ugye, nem?!
Ugye, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ne történjenek hasonló esetek? Míg gimnazista voltam, az ifinkben kimondott szabály volt, hogy sötétedés után lány egyedül nem mehet haza, legalább egy fiúnak el kell vállalni a kíséretet. Nem nagy dolog, meg lehet tenni! Estébe hajló gyülekezeti alkalmainkról, a templomból, a gyülekezeti házból nem engedjük el egyedül a gyülekezet nőtagjait, a lelkésznőt? Ugye nem?!
Ugye, nem felejtjük el az áldozatokat? Formálnunk kell nekünk, keresztyéneknek a közgondolkodást! Terveznünk kell, szerveznünk, gondolkodnunk és cselekednünk. Hogy ne történjenek ilyen esetek. Hogy, ha megtörténnek, legyen hova fordulni, legyen hova megérkezni, legyen hol biztonságban lenni - de jó lenne, ha ezek a gyülekezeteink lennének. Az nem lehet, hogy mi tehetetlenek legyünk! Ugye, nem?!
Ugye imádkozunk a számunkra ismert és ismeretlen áldozatokért, akiknek emberfeletti erő kell visszatérni. Ugye, közbenjárunk értük és azokért, akik segíteni próbálnak? Ugye nem felejtünk el imádkozni ezért a két lányért, ugye nem?!
Hozzászólások