Kemény büntetéseket szabtak ki szerdán a New Orleans Saints profi amerikaifutball-csapat vezetőire, mert évekig prémiumot fizettek olyan játékosoknak, akik olyan sérülést okoztak az ellenfélnek, hogy az már nem tudott visszatérni a pályára. Egy kiütésért átlagosan 1500 dollár (a mostani árfolyamon kb. 330 ezer forint), ha a letaglózás azzal járt, hogy az ellenfelet autóval kellett levinni a pályáról, azért 1000 dollár (kb. 220 ezer forint) járt, de esetenként fizettek magasabb bónuszokat is.
Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretem az amerikai focit, az NFL meccseit nézem, követem, ha tudom, egy vagyok az egyre növekvő honi rajongótáborból. Pár éve történt, hogy megnéztem két-három mérkőzést, és a szabályok megértése után átalakult a kép. Addig egymást földbe döngölő durva húshegyeket láttam, érthetetlen szabályok szerint egy tojáslabdát kergetve, ráadásul egy távoli földrészről. Aztán minden más lett, kiderült, hogy óriási csapatösszhang kell a győzelemhez, végletekig specializált szerepek vannak, hatalmas egyéni teljesítményekkel és stratégia, stratégia, stratégia. Egy meccsen belül amerikai filmeket megszégyenítő fordulatok, mélybeszállások és felemelkedések.
Ebbe a képbe rondított bele a fenti cikk. New Orleans szentjei elvesztették glóriáikat, elbuktak.
Nem vagyok naiv, tudom, itt is a pénz diktál, aki látta Oliver Stone "Minden héten háború" című filmjét, tudja, mi minden van a háttérben. Viszont azt is látni kell, hogy az amerikai footballban, mivel kemény sport, keményen büntetik a felesleges durvaságot, agresszivitást is - ennek a másik fele is igaz, aki lenn marad a földön, annak tényleg baja van, nincs színészkedés, mint az európai fociban. Ha valaki sérülten fekszik, megszokott kép, ahogy mindkét csapat játékosai közül vannak, akik térdre ereszkednek, vagy állva imádkoznak. Amerikában lehet ezt is. Katartikus élmény volt a számomra, amikor egy már kieséses meccs után a győztes csapat tagjai megszakították az ünneplést, odamentek a vesztesekhez, egy közös kört alkottak és úgy imádkoztak, együtt.
Most pedig itt van ez a díjazott durvaság. Az eredeti cél így hangzik: legyél jobb, mint a másik. Ez alakult át: tedd tönkre az ellenfeledet, csak hogy nyerhess. Nem csak ebben a sportban nyert utat az elvtelenség. Nem olyan rég történt a Győri ETO kézis lányaival, hogy egy külföldi BL meccs előtt nem kaptak megfelelő elhelyezést, nem tudtak megfelelően felkészülni, ez pedig kihatott a pályán mutatott teljesítményükre is.
Nem csak a sportban történik ez. Az üzleti életben, munkahelyi környezetben, egy egyetemi tanulmányi versenyen ugyanígy megtapasztalhatjuk a váltást. Ahogy a politikában, a nemzetközi és hazai közéletben is. Karaktergyilkosságok, negatív kampányok, hazugságsorozatok - minden oldalról. Bárcsak olyan lenne a hazai politikai élet, mint a tiszta amerikai foci: csapatok egymás ellen, szabályozott módon, a maguk területén professzionális játékosokat játszatva küzdjenek a győzelemért, a választó bizalmáért voksáért. De nem, a magyar politikai színtér inkább olyan, mint az NB1, az ember még a lelátót is meggondolja...
Mint emberekkel, gyerekekkel foglalkozó ember az üzenetet sajnálom a legjobban, a sport tiszta üzenetét, a tiszta, jobbító küzdelemét. A cél érdekében minden szabad, sőt, gyilkold az ellenfeled. Nem jó ez így.
A válaszra is érdemes azonban odafigyelni. Nem csak jelképes büntetést kaptak a vétkesek, komoly, kemény válaszlépéseket láthatunk. Érdemes ezen is elgondolkodnunk, lehet, hogy csak így működik, megtisztulás nélkül nincs megújulás.
Addig is reménykedem, hogy ez nem fog folytatódni, a kedvenc sportom marad az, ami volt. A Katrina hurrikán pusztítása után hősökké lett New Orleans-i csapatnak pedig kívánom, hogy fel tudjon állni, és újra szentek legyenek, játékuk legyen méltó a nevükhöz.
Hozzászólások