További magyar sarkalatos törvényeket tekint át az Európa Tanács (ET) égisze alatt működő, Velencei Bizottság nevű független jogi szakértői testület - közölte szerdán az MTI-vel Harangozó Gábor szocialista országgyűlési képviselő, aki részt vesz az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi plenáris ülésszakán.
További magyar törvényeket tekint át a Velencei Bizottság - Inforadio
A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta, vannak olyan kérdések is, amelyekben az ország szuverenitása miatt nem áll módjában a kormánynak elmozdulni. Ilyen például az MNB elnökének eskütétele.
Az ország szuverenitása miatt ragaszkodik Orbán az MNB-elnök esküjéhez - Origo
A volt kormányfő az általa vezetett Demokratikus Koalíció (DK) első kongresszusán (...) azt mondta, Orbán Viktor szembefordult az ország érdekével, felrúgta az alkotmányos rendet, és csak a világlátásában osztozókat, a keresztény-nemzeti középosztályt képviseli, ezért mennie kell.
Gyurcsány: Az új parlament hatályon kívül helyezi az alaptörvényt - Inforadio
Noha a külföldi sajtó mintha lecsendesedett volna, a „magyar ügy” még messze nem került le a napirendről. Ebben a helyzetben az olyan átlagpolgárnak mint én, elég nehéz elhessegetnie azt a benyomását, hogy azok, akik Magyarország látványos „megbüntetésére” szánták el magukat, a korábbi retorikus össztűz csillapítása után a jogi fogásokat keresik. Ami számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a kritikák egy jó részének alapvetően ideologikus indíttatása van (erről leginkább az az abszurd igény árulkodik, hogy az MNB elnök ne tegyen esküt a magyar Alaptörvényre). Ugyanakkor az elmúlt időszakban Magyarországot ért külföldi ideologikus támadássorozat újra felszínre hozta a magyar társadalomban már eleve meglévő évszázados törésvonalakat. Ennek legfrisebb, nyilvánvaló jele Gyurcsány Ferenc sokatmondó beszéde, amely nagyon is érzékeli a magyar problematika történeti mélységeit, ám ugyanakkor előrevetíti a magyar társadalom ideologikus meghasadtságának a fixálódását.Tragikus.
Magyarország úgy lépett be a globalizált gazdasági erőtérbe, hogy közben nem tudta megoldani saját történetének alapvető kérdéseit. Erről szól a rendszerváltás óta eltelt húsz év, erről szól a mai Magyarország és a „világ” között zajló gyakran hiszteroid vita.
Ezért aztán az csak a felszín, mintha itt valamiféle jelen idejű társadalmi vitáról lenne csak szó a kormány politikáját illetően. A politikai szimpátiák és antipátiák mai alakulása, a magyar társadalom mélységes megosztottsága, messze túlmutat a kormány gazdaságpolitikájának szorosan vett szakmai kérdésein, s amire mutat, az a mi szerencsétlen történetünk. S azt jelzi, sajnos, hogy magyar társadalomtörténet egy régóta kialakult törésvonalát a rendszerváltás elmúlt húsz éve sem volt képes meghaladni.
A napjainkban a világsajtó által is felerősített magyar dráma nem kevesebb, mint egy régóta zajló szellemi és érzelmi polgárháború újabb fejezete, amelynek egyetlen alapvető és igazi kérdése a nemzeti identitás és modernitás egymáshoz való viszonya. Nyilvánvalóan régi történet ez, a kezdete legalább a 19. század második felére nyúlik vissza, s összefüggésben van a magyar polgárosodás sajátosságaival, a „haza és haladás” fogalmai mentén kialakult társadalmi hasadtsággal.
S aztán jött a rettenetes 20. század, amely a fasizmus kétségbeejtő úttévesztésével és a kommunizmus megsemmisítő hatalmával nem hagyott teret a modern magyar identitás megfogalmazására, hanem még inkább elmélyítette az amúgy is frusztrált magyar közösségi öntudat meghasadtságát.
Az Orbán kormány karakteres filozófiája azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év kevésnek bizonyult egy relatíve egységes modern magyar önértelmezés megfogalmazására, s továbbra is magunkkal hurcoljuk történelmi koloncainkat. Nem volt itt idő a huszadik század ijesztő közelségében a magyar nemzeti identitás és a modernitás közti történelmi szakadék áthidalására egy belső, szerves fejlődés eredményeként.
S ezt a meghasadtságot azért olyan iszonyúan nehéz felszámolni, ha egyáltalán lehetséges, mert a magyar történelem különböző, mentálisan máig is beépült hagyományrétegei kelnek itt új életre, s vívnak egymással öldöklő harcot. Nem bírt tehát létrejönni egy egységes, összefoglaló magyarság fogalom, mert a különböző identitás-hagyományok szétfeszítenek minden keretet.
S ha ennek a kormánynak támogatottsága van, az nem azért van, mert az emberek elkezdtek gazdasági szakkönyveket bújni, s rájöttek, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika jó. A kormánynak azért van támogatottsága, mert azt tudta közvetíteni sokaknak, hogy magyar történelmi kontextusban van egy víziója Magyarországról, mint immár szabad és független országról, az Európai népek közösségében.
Nos, ez az, amit a szocialista – liberális oldal tragikus módon soha nem tudott közvetíteni, mert soha nem értette meg a nemzeti öntudat folytonosságának a megteremtése iránti történelmi igényt. Sőt, minden ilyen irányú kísérlet restaurációs szándékként lett interpretálva, mintha bizony a modern Nyugathoz való csatlakozásunk csak a magyar történeti identitás feloldódása árán valósulhatna meg.
Ám attól tartok, hogy a kormány küzdelme az újrafogalmazandó magyar identitásért, a visszacsatolás a megakadt magyar polgárosodási folyamatokra túl kurucosra sikeredett. Mint egyik korábbi bejegyzésemben írtam, a kormányzati retorika mintha foglya maradt volna egy nemzeti romantikus függetlenségi eszménynek. Így nemhogy nem enyhítette a „haza és haladás” fogalmaival jelzett történelmi feszültséget, hanem inkább azt tette nyilvánvalóvá, hogy történelmi meghasadtságunk nem szűnt meg. A szellemi polgárháború tovább folytatódik.
Ugyanakkor a kormány történelmi kísérletének támogatottsága igen erőteljes üzenet arról, hogy Magyarország csak akkor tud igazán a globális közösség harmonikus tagjává válni, ha önmaga történelmi frusztrációit meghaladva, a nemzetközi erőtérben legitim teret kap egy modern magyar nemzeti önértelmezés felépítésére.
Nos, ez az a történelmi igény, amit a nyugati filozófiai liberalizmus –saját empatikus készségének teljes hiányát demonstrálva - nem ért, vagy nem akar megérteni. Azt várja el Magyarországtól, hogy egyik pillanatról a másikra váljon le saját történetéről, s mintegy a semmiből konstruálja újra önmagát. A Nyugat már nem először tesz tanúbizonyságot a történelmi folyamatok iránti teljes érzéketlenségéről. A Magyarország elleni eddig soha nem látott össztűz a részvét teljes hiányára mutat, miközben mi, magyarok, a szovjet barakkokból szabadulva, haza akartunk menni Európába.
Nos, ez a magyar dráma.
Az igazi kérdés immár az, hogy ez a mai történelmi gyökerű drámai küzdelem vajon egy lépcsőfok-e a magyarság történelmi meghasonlottságának a meghaladása felé, vagy egy fixálódott nemzeti tragédia egyértelmű jele.
Hozzászólások