...a választások közeledtével a Magyarországi Református Egyház semmit, azaz semmit nem volt képes kiizzadni magából.
Minden elismerésem Székely Attiláé, aki egy ilyen egyértelmű és bátor véleménnyel ki mert állni a nyilvánosság elé. Ez, ismerve a mi belső egyházi nyilvánosságunk „egyrészt-másrészt” logikáját, egészen szokatlan. Véleményével egyetértek: a Magyarországi Református Egyház választási közleménye eléggé semmitmondóra sikeredett. A kérdés most már csak az, hogy azért van-e ez így, mert mi, reformátusok ilyenek vagyunk, azaz gyávák, akik nem mernek véleményt nyilvánítani, vagy esetleg vannak más szempontok is, amelyek valamiféle magyarázatot adhatnak erre a kevéssé meggyőző közleményre. Szerintem vannak. Erre utalhat az is, hogy tudtommal egyik történelmi egyház sem adott ki markáns nyilatkozatot. A teljesség igénye nélkül, csak néhány szempont az alábbiakban.
1., A mai egyházak szinte teljes anyagi kiszolgáltatottsága. Ki kellene már végre mondani, hogy a rendszerváltás óta, noha a különböző ideológiájú kormányok nem egyformán viszonyultak az egyházakhoz, abban azért konszenzus volt, hogy az egyházak teljes anyagi talpra állítása nem szerepelt egyik kormány programjában sem. Elő-előbukkant ugyan a teljes kárpótlás ügye, ám soha nem vált igazán témává. Ez a körülmény az egyházakat okkal inti óvatosságra, s hogy úgy mondjam, nem igazán tesz jót prófétai küldetésüknek sem. Kettős, de frusztráló szerep ez a javából: függetlenség az államtól, másrészt mégis csak függőségen nyugvó kvázi államegyházi lét.
2., Az egyháztársadalom pártpolitikai megosztottsága. Van egy bevett sablon, mely szerint az aktív keresztyének „természettől fogva” jobboldali szavazók. Ez nagy tévedés. Mint ahogyan az is, hogy a szavazó állampolgárok a szavazataikat elvek mentén adják le. Ez is tévedés. A szavazás nagyban érzelmi kérdés. A szavazók egy igen jelentős része nem foglalkozik azzal, hogy egy-egy párt milyen világmagyarázatot képvisel. Nincs feltétlenül közvetlen kapcsolat a pártok által képviselt valóságértelmezések és a szavazatok között. Ekként eshet meg például az az ellentmondásos helyzet, hogy a keresztyének egy jó része egy volt ateista párt mai örökösére szavaz. Erről itt írtam.
3., Ez a körülmény, mármint az igehallgató gyülekezet pártpolitikai sokfélesége sok helyen megoldhatatlan dilemma elé állítja a lelkipásztort. S mint látjuk, az országos egyházat is. Sőt rosszabb, valósággal megbéníthatja, amennyiben el akarja kerülni azt a vádat, hogy pártpolitikailag részrehajló, vagy ha nem akar szembemenni egy-egy pártpolitikai csoporttal. Ez valóságos csapda helyzet, mert a párpolitikai részrehajlás vádjától való félelem eljelentéktelenítheti az egyházi közéleti beszédet: Isten nevében a semmiről szól.
4., A mai magyar politikai közélet szellemi-polgárháborús jellege, azaz a végletekig vitt kétosztatúsága. Más szavakkal, soha nem tisztázott világmagyarázatok klisékbe és előítéletekbe sűrített jelensége, amely nem hagy teret semmiféle árnyaltságnak. Világmagyarázati dualizmussá merevedett sztereotípiák uralma keresztyénekről és zsidókról, baloldalról és jobboldalról, Horthyról és Kádárról, demokráciáról és kapitalizmusról, nemzetről és Európáról. Ez a jelenség az eszmetörténeti irányzatok kölcsönös blokkosításában ölt testet, minek következtében nem tud megmutatkozni sem a balliberális, sem a jobboldal belső sokszínűsége. A szimplifikáló sztereotípiáknak köszönhetően így lesznek a keresztyénekből fasiszták, a baloldaliakból kommunisták, a liberálisokból pedig zsidók. Öngerjesztő folyamat ez, amelyben gyakorlatilag lehetetlenség középen megállni, mert az oldalak egymást a szélsőség felé nyomják. Nem véletlen, hogy ebben a helyzetben a történeti keresztyénség múltbeli szerepének és mai helyzetének a megítélése is nélkülöz mindenféle konszenzust.
5., Felkészületlenség. Erre az eszmetörténetileg eléggé kaotikus helyzetre sem a társadalom, sem az egyházak nem voltak felkészülve. Nem véletlen, hogy gyakorlatilag a mai napig hiányzik valamiféle minimális egyetértés a politikai osztályon belül a történelmi folytonosság, a közösségi önértelmezés, a demokrácia, a nemzeti kérdés, a mai magyar társadalom szellemi identitása dolgában. No és hát ide tartozna a történelmi keresztyénség helye és szerepe, a keresztyén múlthoz való viszony, s igen, Európa és keresztyénség viszonyának kérdésköre is. Csoda e, ha ez az eléggé zavarodott helyzet az egyházakra is elbizonytalanító hatással lehet?
6., Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyházak nem kapcsolódhatnak be direkt pártpolitikai küzdelmekbe. Nem mondhatják meg híveiknek, hogy miként szavazzanak. Direkt módon nem támogathatnak egyetlen pártot sem. Ám ugyanakkor, a pártpolitikai semlegesség nem egyenlő a világnézeti semlegességgel. Hol van az megírva, hogy a világnézeti kérdések egyetlen médiumai csak a pártok lehetnek? Miféle demokráciaértelmezés az, amely szerint minden tematizációs hatalom a pártok kezébe van letéve? Mi az igehirdetés, ha nem világmagyarázat és határozott világnézeti állásfoglalás?
7., Ezért egyetlen egy párt sem várhatja el, hogy az általa képviselt értékrendet a történelmi egyházak úgymond „támogassák”. Sőt, ha megengedik a pártok, nem úgy áll a dolog, hogy ők képviselnek valamit, amihez aztán úgymond csatlakozhatnak a keresztyének is. Hanem talán pont fordítva, a már eleve létező, s történetileg adott keresztyén értékvilág egyes elemei bukkanhatnak fel egyes pártok programjaiban. A keresztyénség eszmetörténetileg független entitás, s már bocsánat, nem a képviseleti demokrácia szülötte. Sőt inkább azt kell mondanunk, a demokrácia csakis keresztyén talajon jöhetett létre. Hol másutt? Talán ideje lenne tisztázni ez ügyben is, hogy nem a lekvár csinálja a nagymamát.
8., Miközben tehát a keresztyénség pártoktól függetlenül a maga világmagyarázatát tolmácsolja, könnyen kialakulhat az a képzet, mintha bizony a keresztyén értékvilág egyenest valamely párt brossúrájából került volna a keresztyén üzenetbe. Ez sajnálatosan előidézhet egybeeséseket, s egy olyan téves benyomást, hogy a keresztyénség ennek vagy annak a pártnak a „szócsöve”. Ez ismét csak paralizálhatja az egyházakat, hiszen egyikük sem akar pártpropagandista színében feltűnni. Le kell szögezni: történetileg előbb volt a keresztyénség. Aztán ha egyes pártok a keresztyén örökségben ismerték fel önmaguk identitását, az már egy másik kérdés.
9., Világnézetileg semleges keresztyénség nincs. Ebből ugyan nem következik pártpolitikai elköteleződés, de az igen, hogy akár kampányban, akár nyugodtabb időszakokban a keresztyén értékvilágot közvetíteni kell. Különben a keresztyénség önmagát szünteti meg. S ha ebből a hallgató egyik vagy másik párt egyik vagy másik programpontjára ismer rá, az nem azért van, mert az egyház úgymond politizál, hanem azért, mert a keresztyénségnek eleve van közösségi szintű üzenete pártpolitikától függetlenül is.
10., Ez a félreértés, hogy ti. a keresztyén megszólalás úgy tűnhet fel, mint pártpolitikai megnyilatkozás, minden keresztyén megszólalás kockázata lehet, különösen kampányban. Viszont ezt a kockázatot szerintem fel kell vállalni. Pártpolitikailag semlegesek vagyunk. De világnézetileg nem.
Hozzászólások