A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valamikor meg kell vívni az eredeti értelemben vett kulturkampfot, akkor annak itt az ideje, mert az a gondolkodás, amelyet a keresztény-konzervatív világ közvetít, szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek.
Nem mondom, szép kis szó-csokor ez így, egy címben. Eredetileg a vallási fundamentalizmusról akartam írni a Metazin cikkismertetője alapján, miután Kölnei Lívia, a Talita egyik szerkesztője felhívta rá a figyelmemet. De reagált rá két kedves kollégám, Vértes László és Brátán János. Viszont miközben a fundamentalizmusról mint jelenségről gondolkodtam, jöttek a hírek, s szembe jött velem a szekuláris fundamentalizmus egyik ismert tétele: a kereszténység szemben áll a felvilágosodás nyomán kibontakozó európai szellemtörténeti fejleményekkel. Következtetésképp, küzdeni kell a „keresztény-konzervatív” világképpel. A dolog pártpolitikai részével nem foglalkozom. Untat. Viszont a szekuláris fundamentalizmus jelensége annál izgalmasabb.
Ez a szekuláris történelemszemlélet annyiban és úgy fundamentalista, hogy úgy tekint önmagára, mint az európai történelem értelmezésének egyetlen, abszolút és végérvényes nézőpontjára, amelyet társadalmi szinten érvényre kell juttatni. Aki tehát nem így gondolja, tévedésben van, s itt a küldetéses idő ennek a végső harcnak a lefolytatására. Ez a nézet úgy tételezi önmagát mintha legalábbis az európai történelem a „végére” ért volna, s innen visszatekintve végleges ítéletet mondhatna az európai (nyugati) út évezredes történetéről. Ez a fundamentalista, önmagát egyedül „objektívnek” tartó szemlélet senki által végérvényesen nem bizonyítottan azt feltételezi, hogy az európai szellemtörténetben lineáris vonalú „fejlődés” van, amelynek az a lényege, hogy a „régi” vallási (értsd: keresztény) világképet a felvilágosodással bekövetkezett fordulatban egy nem vallásilag megalapozott világkép végérvényesen felváltotta, s már csak idő kérdése, hogy ez az egyirányú szellemtörténeti folyamat mikor teljesíti ki önmagát, hátat fordítva mindazoknak a „hamis” tartalmaknak, amelyeket a keresztény világkép közvetített. A felvilágosodás nem véletlenül „felvilágosodás”. Már az elnevezés ideologikus tartalmú. Ennyit az „objektív” történelemszemléletről.
Ekként, ebben a dualista történelemképben létrejön a „jó” és a „rossz” pólusa, két birodalom az európai történelmen belül, a „klasszikus”, keresztény alapozású Európa története, valamint a felvilágosodás nyomán kialakuló „szekuláris” Európáé, s napjaink története nem más, mint e két világ ádáz küzdelme. Kulturkampf, mégpedig a szó „eredeti értelmében”. Ez lenne tehát az európai alapképlet. Az egyik oldalon tehát ott van a hagyományos kereszténység, intézményes képviselőjével, az egyházzal, a másikon az intézményesített vallás jármától megszabadított, vagy szabadulni vágyó világ. Szegény keresztények. Nem is tudják, mibe keveredtek bele. Julis Néni Bajánsenyéről és a kulturkampf. Szép, nem mondom.
Ez az önmagát abszolútnak tartó dualista történelemszemlélet alapozza meg a szekuláris fundamentalizmus militáns jellegét, amelyik e gondolati mozgás következményeként nem úgy tekint önmagára, mint a történelemértelmezések egyik lehetséges variációjára, hanem egyenesen, mint a történelemről szóló kizárólagos igazságra. Ezért érzi feljogosultnak magát arra, hogy miközben a vallási világképet a világmagyarázatok egyik lehetséges változatának tartja, azonközben önmagát ne a világnézetek egyikeként értelmezze, hanem igazságként. S minthogy maga az igazság, s nem egy hiten alapuló világnézet a sok közül, okkal vindikálhatja magának a jogot, hogy eszmeileg megalapozza a ma társadalmát, szemben a vallással, amely természetesen csak egy világnézet a sok közül. A szekuláris fundamentalizmus a világnézetek fölött áll, merthogy nem világnézet, hanem maga az igazság. A szekuláris fundamentalizmus szerint vannak narratívák, éljen a sokszínűség, de ő maga nem egy narratíva a sok közül. Minden militáns fundamentalizmusnak ez az alapja. Nekik véleményük van, én viszont a mindenkire kötelező érvényű igazságot birtoklom.
Különös módon ennek a szekuláris-fundamentalista történelemképnek még a keresztények közül is sokan bedőltek, s hivatásos siratókórusként elgyászolják saját kereszténységüket. Így jött létre a depressziós kereszténység abszurd jelensége, amely a felvilágosodás nyomán kibontakozó világban csak egyre jobban eluralkodó ellenséget látott, és a történeti-egyházias kereszténység dekadenciájának nyomása alatt saját hitének összeroppanását vélte megélhetni. Önmagát siratja, miközben a feltámadott Krisztusról prédikál. – De erről majd máskor.
Visszatérve a szekuláris történelemképhez, van itt két elvi probléma, amúgy tisztán értéksemlegesen.
Az egyik az, hogy nem értünk még az európai történelem végére. Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy senki sem tudja megmondani, hogy a felvilágosodás nyomán kibontakozó európai szellemtörténeti folyamatnak mi a valódi tartalma. Ezért az európai történetről ezt a leegyszerűsítő, dualista, kulturkampfos alapképletet felállítani meglehetősen idő előtti vállalkozásnak tűnik. A mai európai szellemi krízistudatnak az az alapja, hogy benne vagyunk egy évezredes civilizációs folyamatban, amely úgy tűnik fel, mint egymásnak ellentmondó és egymással harcban álló korszakok küzdelme, de nem látszanak még a kikristályosodási pontok. Aki meg tudja mondani, milyen lesz az európai kultúra mondjuk száz év múlva, az szóljon. Ezért ez a típusú lineáris-szekularista történelemkép minimum kérdéses, hiszen nem vagyunk még abban a helyzetben, hogy egy évezredes folyamat egészéről ítéletet mondjunk. Szemben mondjuk az inkák történetével, ez a történet még nem zárult le. Hogy kedvenc mondásomat idézzem, a meccset le kell játszani, hogy megtudjuk a végeredményt. Avagy, egy történet visszafele is nyitott. Nem csak a jövő kérdéses. A múlt is.
A másik kérdés, amely sokkal fontosabb, hogy vajon miért éppen európai-keresztény talajon nőhetett ki a felvilágosodás? Miért nem Afrikában vagy Indiában? Érdekes módon, miközben a szekuláris-dualista történelemkép üdvözli a felvilágosodásban felszínre törő szellemtörténeti fejleményeket, s ekként a felvilágosodást kizárólag a „keresztény Európával” szembeni fordulatként értelmezi, rendre elmarad az a kérdés, hogy vajon mi tette képessé mégis az eléggé el nem ítélhető kereszténységet, hogy a felvilágosodás eszmevilágát „kitermelje”?
Vajon nem lehetséges-e, hogy a szekuláris-fundamentalista történelemkép felvilágosodás-értelmezése azért hamis, mert a felvilágosodás – igaz, ellenmondásos módon – ugyanannak a zsidó-keresztény alapozású szellemtörténeti folyamatnak a része, amellyel szemben megfogalmazta önmagát? Ugyan már, honnan származnak a mai domináns európai világkép értékei, mint pl. az emberek elvi egyenlősége, az ember méltósága, az emberi nem egysége, a szabadság eszméje, az igazságosság gondolata? Honnan, miként kerültek ezek ide? Vagy e világképnek nincs történeti eredete? A felvilágosodás csak úgy, minden történeti előzmény nélkül idepottyant? Az a szellemtörténeti fejlődés, amely a felvilágosodáshoz vezetett nem a kereszténység része? S vajon a felvilágosodás maga már a zsidó-keresztény folyamaton való egyértelmű kívülre kerülés? És mi van akkor, ha nem? Lehet ma erről végérvényes ítéletet mondani?
Ami engem illet, azt feltételezem (mint tudjuk, a történelem is hit kérdése), hogy az európai szellemtörténeti folyamat egységes. Csak ez ma még nem így látszik, mert a „felvilágosodás szelleme” még nem talált rá önmaga valódi szellemtörténeti alapjaira. Még mindig azt hiszi, hogy egy több évezredes kultúrtörténeti folyamon kívülre helyezte önmagát, holott benne van. Csak még nem tudja. Abban hiszek, hogy majd megtudja. Egyszer eljön majd a szintézis ideje, egy új európai reneszánsz, amely nyilvánvalóan nem restauráció lesz, hanem inkább visszatalálás, korrigált folytonosság, s egy régi-új európai identitás.
Ezért ami a kulturkampfot illeti, keresztényként én távol tartanám magamat tőle. Meg egyébként is, aki a kereszténység sorsát egy kicsit is figyelemmel kíséri, tudnia kellene, hogy választási ciklusokban, vagy akár politikai rendszerekben mérni a kereszténységet eléggé együgyű és rövidlátó kísérlet. Érdemes itt történelmi távlatokban gondolkodni. Már ha ez ma valakit is érdekel.
Hozzászólások