Kultúrkontraszt

A Google ellopja a show-t az Apple-től – ez volt a ki nem mondott ígéret és rajongói elvárás a cég I/O 2012 konferenciája előtt, amire jó előre óriási újdonságokat és bejelentéseket lengetett be a cég marketinggépezete. A felvezetés sikeres volt, a San Francisco-i Moscone West konferenciaközpont 5500 férőhelyére 20 perc alatt fogyott el elővételben az összes jegy a borsos, 900 dolláros (bő 200 ezer forint) ár ellenére.

A Google megmutatta a jövőt - Index

"Ti vagytok a föld sója" - Cseri Kálmán főelőadása - refdunantul.hu

Eléggé meg nem engedhető módon, tegyük egymás mellé ezt a két hírt, s már is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen, jóformán áthidalhatatlan kulturális szakadékok szabdalják keresztül-kasul a mai nyugati társadalmak világát. Az egyik arról szól, hogy a Google már megint bedobott valami új technológiai kütyüt, míg a másik – valljuk meg – a mai hírek értékskáláján marginális jelenség – arról tudósít, hogy a dunántúli reformátusok a jól ismert jézusi mondat, „ti vagytok a föld sója” köré egy nagyszabású találkozót szerveztek. Mi tagadás, akár két világ találkozásaként is értelmezhetjük e híregyüttest, miközben azért, van bennük közös vonás: mind a kettő a jövőről szól. A Google a technológiailag megkonstruált közeli jövőt vetíti elénk, míg a keresztyén összejövetel az önmagában vett világ elégtelenségéről, s az embernek az Istenben adott jövőjéről szól.

A két hír nem feltétlenül kell ellentétben álljon egymással, hiszen, ha a keresztyénség valóban Istennek az ember számára Jézus Krisztusban megnyíló végérvényes jövőjéről szól, akkor abba bele kellene férjen korunk valóban elképesztő, s a technológiában megvalósuló rohanása a jövő felé.

S hogy ez nem így van, mármint a két hír nem harmonizál, hanem inkább kulturális kontrasztot idéz fel, az csak azt mutatja, hogy az ember jövőjéről való gondolkodás a nyugati kultúrában végzetesen kettévált.

Ez a szétválás keresztyén szempontból úgy néz ki, hogy a ma uralkodó nyilvános beszédmódban a jövő kérdéseit az emberi lét megszervezésének a tartalmai töltik ki, miközben teljes reflektálatlanságban marad maga az ember, aki saját fizikai jövőjének optimális megszervezésére törekszik.

Az ember maga nem téma. Holott ez lenne az igazi téma.

Nem, nincs bennem semmi fanyalgás, ha ilyen híreket olvasok, s nem tartozom azon keresztyének közé, akik a technológia legújabb csodáit naponta használva önfeledten ostorozzák a technológia bűvöletébe esett „világot”. Ma már aligha tudnék élni a Google nélkül, akárhogyan is, belenyúlt az életembe. S ez itt nem a reklám helye, hanem pusztán annak tudatos felvállalása, hogy a technológia nem pusztán valamiféle díszítőelem az egyébként érintetlen életformán, hanem az életforma maga.

Az azonban kétségtelen, hogy jöhet bármiféle, korábban soha meg nem álmodott csoda a mindenféle tartalmak cseréjének, továbbításának a jövőjében, maga a tartalom mégis csak az embertől származik. Az embertől, akinek a lényege viszont úgy tűnik, masszívan állandó, s aki bármit is tesz, s bármilyen fantasztikus képességei is vannak, úgy, ahogy van, erkölcsileg problematikus lény. Úgy tűnik, ezt az erkölcsi elégtelenségét nem bírja kinőni. Ez a körülmény viszont rendre elsikkad a ma témái közepette, a keresztyénség marginalizálódásával párhuzamosan.

Nem mintha a látható keresztyénség maga lenne a tökély, sőt, meglehet, a keresztyénség bűnei is hozzájárultak a mai szekularizált emberkép kialakulásához, s ekként a bibliai antropológia érvényességének a megkérdőjelezéséhez. A keresztyénség nem tudta megőrizni az európai kultúra egységét, sőt, meglehet, nagy hibát követett el, amikor a gazdasági forradalomtól kezdve az ismert nyugati fejleményekben csak Isten elleni lázadást látott.

Ám az nem kétséges, hogy a nyugati civilizáció számára a Biblia tematizálta az embert, s ez az emberkép ma is megcáfolhatatlan. Ám ma mégis úgy hat, mint valami idegen kultúra üzenete. Holott valójában annyi történt, hogy a Nyugat elfelejtette az emberről szóló bibliai üzenetet, valószínűleg azért, mert titkon belátta, hogy az üzenetnek igaza van: az embert tényleg nem lehet megváltoztatni. Jobb tehát ebbe beletörődni, s adottságként elfogadni.

S ha már az emberi lényeg nem változhat, a külső adottságok változása mégis csak megadhatja azt az illúziót, hogy fejlődünk, amúgy „emberileg”, s íme, a technológiailag megkonstruált jövő lett a jövő maga. S így, ha már az Úristen nem adhat vigasztalást ebben az átmenetiségben, amit rendesen életnek hívunk, egy jó telefon vagy számítógép, vagy akármi mégis csak a vigaszunk lehet a halál ellen.

Nem adok sok időt, el fog jönni a kiábrándultság kora, a varázs elmúlása, amikor a világ múlandóságának és hiábavalóságának valóságát nem tudja elfedni semmiféle technológiai csoda. Ez a világ, úgy ahogyan van, mégis csak sótlan.

Több kell. S miközben a rehabilitált bibliai üzenet az emberről szembesíti magát az embert önmaga végzetes elégtelenségével, azonközben megnyitja a távlatot is: az ember tényleg lehet több.

Ez lesz a kultúrkontraszt meghaladásának a kora, egy kor, amelyben az ember a technológiában nem az önmaga által konstruált jövőt ünnepli, hanem alázatban beismeri, hogy nem ura a jövőnek. Ám éppen ez a belátás nyithatja meg az utat az Istenben adott végérvényes jövő víziója felé, amelynek akár még a technológia is része lehet.