Miklós Ferenc tiszteletes megkeresésünkre azt mondta: „Két tanítónőről van szó...Majd hozzátette: a református iskolákban a Magyar Református Egyház törvényei szerint történik az oktatás, és történik a pedagógusok szolgálata. „Ezeknek a törvényeknek aki megfelel, az szolgálhat, aki nem felel meg, aki más világnézetet vall, vagy más módon, más értékrend szerint él, annak nincsen szolgálati lehetősége.”
(...)
A polgármester szerint érthető, hogy mivel református iskoláról van szó, így a megerősödéséhez „nyilván olyan pedagógusokra van szükség, akik nemcsak tolerálják, de el is fogadják ezt a részt. Amiről a fenntartó engem tájékoztatott, az az, hogy ennél a két kolléganőnél azt látja, hogy ők ezt nem tudják elfogadni.” Persze ezzel nincs probléma, de ha másik iskolában van két másik tanárnő, aki szívesen tanítana református szellemben, akkor a csere humánus megoldásnak tűnik - jegyezte meg.
Nem énekeltek elég áhítattal: elbocsátás a református iskolában - atv.hu
Történt, hogy a nemrégiben az önkormányzattól átvett Balatonfüredi Református Általános Iskolában a fenntartó Balatonfüredi Református Egyházközség képviselőjeként Miklós Ferenc lelkipásztor Bóka István polgármesterrel egyeztetve az iskola két tanítónőjének álláscserét ajánlott fel. Eszerint a két tanítónő egy másik iskolában kapna állást, míg másik kettő onnan jönne át a református iskolába. A kezdeményezésből természetes hír lett, bejárta szinte az egész baloldali-liberális sajtót. De a hír már messze nem álláscseréről szólt, hanem annak illusztrálására, hogy itt van ez az egyházi iskola, amelyik ahelyett hogy tiszteletben tartaná alkalmazottainak szabad világnézeti-hitbeli meggyőződését, nem átall két pedagógust kirúgni. A hír kitűnően alkalmas arra, hogy bemutasson egy egyházi iskolát, amely korlátolt, bigott és embertelen.
Keresztyénként már nem lepődöm meg ezen, ismert koreográfia ez. A képlet mindig ugyanaz: az egyházi intézmény úgy jelenik meg, mint amelyik az emberi szabadságjogok gátja, az egyéni véleménynyilvánítás szabadságának az akadálya, a szabad értékválasztás jogának a lábbal tiprója, a világnézeti semlegesség teljeskörű megvalósulásának a hátráltatója. A múlt itt maradt kövülete, amelyik ahelyett, hogy megértené mai világunk értékpluralizmusát, világnézeti és kulturális sokféleségét, csökönyösen ragaszkodik holmi doktrínákhoz, s azt az anakronisztikus hitet gondolja megvalósíthatni, hogy világnézeti semlegesség helyett világnézetileg elkötelezettként értelmezi önmagát. Ez ugyebár szembemegy mindennel, ami mai, ami modern, poszt-modern vagy akármi, ami "haladó", ami a jövőbe mutat. Ismerős ez nekem régtől fogva, az egyház bemutatása mint a "progresszivitás" (legyen a "progresszivitás" bármi is) intézményes ellenfele, gyerekkorom világából már, a múlt század ötvenes éveitől. (Mellesleg, hogy a "progresszivitás" miért értékesebb a többi értéknél, még senki nem igazolta.)
Persze, az egyházban lehetnek maradi, a szó rossz értelmében tradicionalista, megkövesedett, üresen doktriner vonások. Ha az egyház nem tud kritikusan reflektálni önmagára, megszűnik egyháznak lenni. Az egyházkritika mindig aktuális. De nem amiatt, mert világnézetileg elkötelezett, hanem éppenséggel azért, mert elkötelezettségében sokszor nem hiteles.
Esetünkben azonban nem erről van szó. Az álláscsere kezdeményezése mögött a sajtóhír szerint az állt, hogy az érintett tanítónők „Nem elég átéléssel énekelték az áhítatot” (Azt hagyjuk is, hogy a megfogalmazásból látszik, a szerzőjének fogalma sincs az egyházi életről. Az áhitat egy rövid istentisztelet, amelynek része az ének. De az áhitatot magát nem lehet énekelni). Nyilván, önmagában ez nem túl erős indok. Sokkal inkább arról van szó, hogy a két érintett tanítónő nem tudott azonosulni az iskola szellemiségével, s ennek ilyen formán is jelét adták. Metakommunikáció ez a javából, a tanulók nagy épülésére.
Természetesen mindenkinek jogában és szabadságában áll világnézeti meggyőződését szabadon megválasztani. Az ügyből azért lett mégis üzenettel bíró hír, mert itt az iskola fenntartója úgy tűnik fel, mint amelyik ezt a szabadságot gátolja. Miközben senki fel nem teszi azt a kérdést, hogy egy egyházi iskolának van-e szabadsága és joga ahhoz, hogy munkatársai megválasztásában éljen világnézeti elkötelezettségének jogával és szabadságával? Az egyénnek joga és szabadsága van, az egyházi intézménynek nincs? Holott a hatályos egyházi törvény kimondja:” Az egyházi intézmény világnézeti szempontból elkötelezett, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg.” Ezt egyébként az iskola átvételekor a volt fenntartó és az új fenntartó képviselője, valamint a munkavállaló pedagógus – mint akaratukkal egyezőt – aláírták!
Nyilvánvalóan nem kötelező ma egy egyházi intézményben dolgozni. Felteszem, a két tanítónő is szembesült a dilemmával, amikor az iskola önkormányzatiból egyházivá lett. Mégis vállalták, vélhetően munkahelyüket féltve. Nem vagyok álszent: ez érthető a mai munkahely-ínséges világban. Számtalan ilyen esetről tudunk, s amennyire én tudom, az egyházi vezetés soha nem követelte meg, hogy a rendszerváltás után megszaporodott egyházi iskolák alkalmazottai egyből a keresztyén hit bajnokai legyenek. Nem is követelhette, hiszen a hit tényleg a személyiség belső ügye, senkinek a hitét, gondolkodását, meggyőződését nem lehet erőszakosan kicserélni. Ezt a dilemmát a balatonfüredi iskolafenntartó is megértette: nem akarta az utcára tenni a tanítónőket, cserét ajánlott. De azt igen.
Mert egy minimális lojalitás igenis elvárható, csakúgy, mint bármely komoly nem egyházi cégnél/intézménynél. Az nem lehet, hogy az alkalmazott akár csak metakommunikációjában is szembemenjen munkaadójával. Érdekes módon, míg az üzleti világban az egyéni ízlés, szabadság, véleménynyilvánítás korlátai az egyén „kárára” és az intézmény/cég javára általánosan elfogadottak, addig valahogy az egyházi intézmény tűnik fel úgy a mai kurrens gondolkodásban, mint az egyéni szabadságjogok megvalósításának kitüntetett terepe. Miért? Ez nem ellentmondás? Míg egy cégnél azt is megmondják, hogyan kell öltözködni, addig egy egyházi iskolában nem várható el, miként kell viselkedni (legalább külsőleg) egy áhitaton? Az előbbinél nem sérül a szabadság, az utóbbinál igen?
A balatonfüredi eset mögött azonban sokkal egyetemesebb mai dilemma húzódik meg, s ezért nem egyedi, inkább a mai általános szellemi környezetet jellemző jelenség. Ez pedig a világnézeti sokféleség és a világnézeti elkötelezettség közti feszült, ellentmondásos viszony. A filozófiai liberalizmus mai általánosan elfogadott dogmája szerint a világnézeti sokféleség a társadalmi együttélés legjobb kerete, amelynek eszmei alapja egyfajta tételezett semlegesség. De a sokféleségbe érdekes módon alig bír beleférni a bevallott világnézeti elkötelezettség mint a sokféleség része. Ilyen módon a liberális világnézeti semlegesség csak látszólag semleges, valójában igenis karakteres, sőt elkötelezett világnézet, ráadásul önmagát egyetemes és követendő normaként értelmezi, értékhierarchiát állít fel, s ezzel ellentmondásba kerül a sokféleség ideájával. Ezen egyetemesnek tételezett normához képest lehet a balatonfüredi iskolát negatív példaként bemutatni.
Holott egy valóban liberális (semleges) világnézetnek inkább örülnie kellene, hogy Balatonfüreden nem csak táblacsere történt, hanem emberséges módon létre akarnak hozni egy világnézetileg karakteres iskolát, ezzel is gazdagítva a mai magyar társadalom kulturális sokféleségét. Vagy ez már nem fér bele a sokféleségbe?
Hozzászólások