"...tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság elkötelezett annak alapos vizsgálata mellett, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályok nemcsak az európai jogszabályok betűjének, hanem azok szellemének is;"
Az Európai Parlament állásfoglalása a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási összeget, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit - közölték szerdán Brüsszelben.
A magyar kohéziós támogatások befagyasztását javasolja az Európai Bizottság - Inforadio
A kohéziós alap kilátásba helyezett megnyirbálásával Magyarországot Brüsszel látványosan megbüntette. Lehet ugyan úgy érvelni, hogy itt csak szorosan vett költségvetési ügyről van szó. Az EU-nak elege lett a lazaságból, s végre elérkezettnek látta az időt, hogy erőt demonstráljon. Ezt még üdvözölni is tudnám, hiszen az európai nemzetgazdaságok tényleg egymástól függnek. Legyen egységes és erős pénzügyi kormányzás, ez biztosíthatja Európa gazdasági súlyát. Csakhogy valami itt nem stimmel…
Először is, ha már erődemonstráció, akkor miért nem egységes? Lenne itt még számos ország, amelyeknek a figyelmét gyengéden fel kellene hívni a korrekcióra. Magyarán, ez a büntetés így nem egészen korrekt, s óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy itt talán másról van szó, vagy, minimum, másról is szó van.
Ezt a brutális figyelmeztetést ugyanis elég nehéz leválasztani a Magyarországot az utóbbi időben ért néha mérsékelt és józan, máskor egészen triviális kritikáktól. Személy szerint gyűlölök mindenféle hamis ismeretekre alapozott démonizáló összeesküvés elméletet, tehát most sem kísérlem meg hipotetikusan összerakni a dolgokat.
Csakhogy azért a hipotézisen túl, vannak itt közismert tények is, amelyek már jó ideje tematizálják Magyarország és Európa viszonyát. S jöjjön bármilyen hír az EU-ból Magyarországra nézve, elég komoly intellektuális erőfeszítést igényelne bármilyen új információt kiszakítani a kontextusból. Így van ez a kohéziós alap tervezett megnyirbálásának értelmezése kapcsán is. A tényszerű kontextus ugyanis mégiscsak az, hogy ez a büntetési kilátás valamilyen módon részévé válik annak a tendenciózus folyamatnak, amelynek az az egyre erőteljesebb üzenete, hogy a Nyugat szemében Magyarországgal baj van. Nem tudni biztosan, de mintha az lenne a folyamatnak a tartalmi kérdése, hogy Magyarország, s személy szerint Orbán Viktor meddig bírja...
Kezdődött a Magyarország elleni, néha egészen szélsőséges hangokat is megütő, érzelmileg sokszor túlfűtött média-össztűzzel. Jóformán az egész világ a diktatúrába rohanó nacionalista Magyarországról folytatott nyilvános diskurzust a hazai balliberális sajtó készséges tálalásában. Aztán folytatódott a törvényalkotási folyamat kritikai monitorozásával. Az eredmény még nem tudható. Aztán itt van ez a nagyon is kézzelfogható figyelmeztetés a jövőben várható (!) strukturális hiány miatt. Ezek után azt mondani, hogy válasszuk szét a szálakat, az egyes vonulatoknak semmi közük egymáshoz, elég komoly előítéletre vall. Az események összeadódnak és nem nélkülözhető értelmezési keretté válnak.
Nyilván sokféle magyarázat létezik, de a folyamat értelmezése, az ok megfogalmazása mégiscsak igényel valamiféle koherens koncepciót. Szóval ez itt a kérdés: miért? Vagy, még precízebben: miért pont Magyarország?
Nos, ami engem illett, az egész történet magyarázó kulcsmondatát ebben a mondatban vélem felfedezni:(Az Európai Parlament) ”tudomásul veszi, hogy az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság elkötelezett annak alapos vizsgálata mellett, hogy megfelelnek-e a magyar jogszabályok nemcsak az európai jogszabályok betűjének, hanem azok szellemének is;” (Az Európai Parlament állásfoglalása a közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről, R/3.)
Az igazán súlyos mondatrész nyilvánvalóan ez: „…hanem azok szellemének is”. Magyarán, a Magyarországon az utóbbi időben lezajlott politikai fejlemények „szellemiségével” van a baj. Ez a mondat azért igazán nagy horderejű, és következményei beláthatatlanok, mert ideologikus természetű. Itt már nem csak konkrét jogi kérdésekről van szó, hanem az „egészről”. A szellemiségről. Arról nem is beszélve, hogy a „szellemiség” fogalmának bevezetése a számonkérésbe amennyire súlyos, annyira megfoghatatlan. Mert az igaz ugyan, hogy az EU Parlament állásfoglalása jogszabályokra vonatkozik, de maga az állásfoglalás mégis tényszerűen összefüggésbe kerül a Magyarországról a nyugati nyilvánosságban kialakított általánosan negatív képpel: Magyarország az Orbán kormány ideje alatt rendszeridegenné vált. Most tehát az EU a szellemiséget kéri számon Magyarországon, s hogy ez ne tűnjön amolyan retorikus fogásnak, pénzbüntetési kilátással nyomatékosítja.
No de mi is a baj a szellemiséggel? A fent leírt folyamat kontextusában nem lehet itt nagyon másra gondolni, mint arra, hogy az Orbán kormány „szabadságharcában” megtestesülő ideológia diszharmonizál az EU mai szellemiségével. Szembemegy a mai európai értékrenddel. Csak találgatni lehet, hogy ez a diszfunkcionális szellemiség miben mutatkozik meg. Én két meghatározó ideologikus mozzanatra gondolok.
Az Orbán kormány ideológiájában, eltérően elődjeitől, valóban erős szerepet kap a nemzet fogalma. Ez, ismerve a tágabb történelmi előzményeket, Magyarország II. Világháborús szerepvállalását, itthon is és Nyugaton is gyanakvást, sőt félelmet is kiválthat. Innen nézve minden, ami a fasizmus asszociációs bázisát hívhatja elő, merev elutasításban részesülhet. Innen van az, hogy elég egy magyar zászló nyilvános meglengetése, s megmozdul az egész történelem: Magyarország gyanús. (Amikor ezeket a sorokat írom, éppen „antifasiszták” tüntetnek Orbán ellen Németországban.) De van bennem fegyelmezett empátia: ennek a félelemnek a lélektani eredetét érteni vélem, s némely szélsőségesen magyar megnyilvánulás kapcsán én is összerezzenek... Ugyanakkor az ösztönszerű reflexió a huszadik század első felére nem teszi érvénytelenné és megalapozatlanná azt az igényt, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek –éppen a történelme miatt –szüksége van arra, hogy a félgyarmati sorsból kilépve újra felépítse önmaga nemzeti identitását az európai közösségben. Hacsak az Unió nem egyenlő a nemzetállami identitások felfüggesztésével. Ez a jelen történeti korszakban lélektani abszurditás, s mint ilyen, elgondolhatatlan. Míg az európai nemzetállamok többségének megadatott a szerves identitásfejlődés, addig mi, magyarok, identitásunkban frusztrálva és szétzilálva, feldolgozatlan történelmünkkel, lélektanilag teljesen felkészületlenül léptünk be az EU-ba. De úgy látszik, Európa ezt nem nagyon érti. Nem nagyon akceptálja az Orbán kormánynak a nemzeti identitás újrafogalmazására tett kísérletét. Pedig, ha jól értem, pusztán arról van szó, hogy nem csak a piacainkat szeretnénk bevinni Európába. Mi is szeretnénk ott lenni, ahol egyébként, az önmagát szocialistának nevező korszakot leszámítva, mindig is voltunk. Igaz, többnyire a periférián. Vagy lehet, hogy éppen ez a probléma? A piac kell, a fogyasztó kell, de magára talált magyarság nem? Maradjunk továbbra is öntudatlan perifériális félgyarmat annak minden gazdasági következményével együtt?
A másik ideologikus elem, ami gondot okozhat a szellemiségben, a keresztyénségre tett hangsúly. Orbán Viktor azon a bizonyos meghallgatáson, nem magánemberként, hanem kormányfőként (!) az Európai Unió egyik „atyját”, Schumant idézte: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Csak egy zárójeles megjegyzés, korántsem zárójelben: hol vagyunk már attól, hogy egy meghatározó európai politikus ma ilyen mondatot mondjon! A keresztyénség, mint Európa egységét kifejező szellemi-kulturális keret mára nyilvánvalóan az érvényét vesztette. Ekként, Orbán kormányfőként történt hivatkozása Schumanra akár még anakronisztikusnak is tűnhetett. Egy olyan ideologikus elemnek, ami nehezen harmonizál a mai Európa domináns szellemiségével. Sőt, szembe megy vele, veszélyezteti az EU értékrendjét. Csak találgatni lehet, hogy a keresztyénség, mint az egységes szellemiségű Európa egyetlen történeti előképe, miként veszítette el szerepét a mai európai identitás megalapozásában a huszadik század második felében. Történészek majd elemzik a folyamatot. Ám ettől még Schuman jóslata hosszútávon történetileg nyitott kérdés. Lehet ugyanis a keresztyénség történelmi-kulturális szerepét elemezni, hosszan fel lehet, sőt fel is kell sorolni a keresztyénség történelmi bűneit és hazugságait. De azt nem lehet elvitatni, hogy Európa történetében a keresztyénség nem pusztán afféle járulékos kulturális függelékként funkcionált, hanem a keresztyénség maga lett Európa. A Schuman-féle vízió nyilván ilyen megfontolásokra épült. A mai Európa pedig úgy akarja felépíteni önmagát, hogy szellemiségében a keresztyénség, mint a társadalom ideologikus alapja diszharmonikus, de minimum anakronisztikus jelenségként tűnik fel. A keresztyénség a magánszféra része, szól a doktrína. Ekként, a mai Európa nem vállalja saját évezredes történelmi kontinuitását. Nyitott történelmi kérdés, hogy a kontinuitás-kérdés rendezetlensége hosszú távon miként hat az új európai identitás megfogalmazásában. Ami engem illett, történelmi rövidlátásnak érzékelem a keresztyénség közösségi identitásalkotó szerepének a negligálását egy tételezett multikultúra felépíthetőségének a reményében. Könnyen lehet, hogy a folyamat hosszú távon nemhogy nem építi fel az új szellemi Európát, hanem éppenséggel az öntudatlan önfelszámolás mozzanatának fog majd bizonyulni. A meccset le kell játszani, hogy megtudjuk a végeredményt.
A kohéziós alap megnyirbálásának kilátásba helyezését tehát elég nehéz önmagában értelmezni. Akárhogyan is, van itt egy kontextus, amely arról szól, hogy az Orbán kormány ideologikus kísérletet tett a kommunizmus utáni Magyarország európai helyének újrafogalmazására, és ez a Nyugatnak nem tetszik. Meglehet, ehhez szokatlanul nagy mozgásteret, szokatlanul erőteljes döntéshozatallal alakított ki magának, de messze nem üresítette ki a demokrácia fogalmát. Az általa képviselt szellemiség pedig azért hathat idegenül a mai Nyugaton, mert itt egy identitásában megroggyant, éppen ezért identitásra vágyó, a hagyományos (értsd: kulturálisan keresztény) Európa emlékét még őrző ország keresi a helyét az új nemzetközi erőtérben.
Hozzászólások