A FIFA döntése a világ értékítélete: van, amiben nincs alku.
A futballstadionok nézőterének rasszizmusa nem magyar jelenség, a mértéke és eltűrése azonban nagyon is az. (…)
Azt (...) nem remélheti senki, hogy a focipályákon tartósan rendet lehet tenni egy olyan országban, amelynek a parlamentjében zsidóznak, a kormányoldal emblematikus publicistája pedig mind vadabbul cigányozik. Egy-egy meccsre be lehet zárni a stadionok kapuit, de a pályákról nem lehet hermetikusan kizárni a külvilágot.
http://nol.hu/velemeny/20130109-zart_kapu
Kezdem azzal, amiben egyetértek a Népszabadság szerkesztőségi véleményével:
1. Mivel református keresztyén, ráadásul lelkipásztor vagyok, szégyenteljesnek tartom, ami a magyar-izraeli meccsen történt. Szégyen az, hogy néhány magáról megfeledkezett buta kölyök kórusban szidta a zsidókat. Ezek a sportolók focizni, nem pedig tüntetni, pláne nem Magyarországot elfoglalni jöttek Budapestre.
2. Szégyen az is, hogy egy sporteseményen ilyen előfordulhat, hiszen az ember a játékért, és nem feltétlenül az ellenfél gyalázásáért jár ilyen helyekre.
3. Szégyen az, hogy a magyar futballstadionokban ilyen megtörténhet, bár azért megjegyezném, hogy sok szép dolog is látható, hallható egy-egy meccsen. Erről keveset írunk, hallunk.
4. Szégyen az, hogy a magyar parlamentben zsidóznak, és szégyen az, ha egy újságíró, vagy bárki más közszereplő bárkit megbélyegez, listáz, stb.
Eddig barátilag egyetértenénk. Keresztyénként, lelkipásztorként, jó érzésű magyar emberként nem is tehetek másként.
Most azonban hadd vitatkozzak a Népszabadság szerkesztőségi cikkével, először abban, hogy a FIFA döntése a világ értékítélete, ill. hogy a nézőtéri rasszizmus mértéke és eltűrése magyar jelenség lenne. Merthogy szerintem nem az, kedves szerkesztő urak, hölgyek, ott a Népszabónál. Ezzel pedig mindnyájan tisztában vagyunk, szerintem még ti is, de hát a Bayer cikk kapcsán keletkezett hisztériát mindenképpen meg kell lovagolni. Ha már egyszer adódott egy ilyen nagyszerű alkalom, akkor addig kell ütni a vasat, amíg forró, addig kell a kormányra ráégetni a bélyeget, amíg lehet. Bizony, Bayer Zsolt remek alkalmat adott rá, lévén a Fidesz tagja, a jobboldal egyik népszerű publicistája. A FIFA határozat ezzel együtt egy újabb, meglehetősen erőltetett bizonyítéka akar lenni annak, hogy a kormány semmit nem tesz a rasszizmus ellen, sőt nemcsak eltűri, hanem egyenesen támogatja is azt.
Nos, a FIFA egy labdarúgó szervezet, akinek a szavára nyilván oda kell figyelni. De nem az ENSZ, és még csak nem is az EU, különösen nem a világ közvéleménye. Ha a világ értékítélete lenne a FIFA szankció, akkor a világban máshol nem lenne jelen a rasszizmus. Persze, tudjuk, tudják, hogy ez nem igaz, hogy máshol is jelen vannak ezek a megnyilvánulások, hiszen ezt írják: "a futballstadionok nézőterének rasszizmusa nem magyar jelenség." Nem bizony! Ugye, láttak ők is olasz focimeccset? Hallottak az olasz szurkolók viselkedéséről? És arra vajon emlékeznek-e, mit kaptak a magyar játékosok Moldovában? Vagy éppen Romániában, mondjuk 1999-ben? Segítek: Olaszországban megszokott Mussolini éltetése, a moldáv drukkerek magyarellenes molinót feszítettek ki, míg a románok ellen végig háborús légkörben kellett focizni. De hogy egy egészen érdekes példát említsek: „1998 februárjában a Mexikó-Egyesült Államok válogatott labdarúgó mérkőzésen a 91 255 főt számláló „vörös, fehér, zöld színű zászlótengerbe” burkolózott nézősereg pfujolt, amikor az amerikai himnuszt játszották, az amerikai játékosokat pedig „hulladékkal és vizes, sörös vagy más egyebet tartalmazó poharakkal dobálták meg”, azt a néhány szurkolót pedig, akik megpróbáltak kibontani egy amerikai zászlót, „gyümölcsökkel és söröspoharakkal támadták meg.” A mérkőzést nem Mexikóvárosban, hanem Los Angelesben rendezték.” (Samuel P. Huntington: Kik vagyunk mi? Az amerikai nemzeti identitás dilemmái, Európa Kiadó, Bp. 2005. 27-28. oldalak)
Magyar jelenségről van szó? Nem, csöppet sem, ami engem persze egyáltalán nem vigasztal, azt azonban kikérem magamnak, hogy megint ránk süssék az idegengyűlölet bélyegét.
A Népszabadság, nyomában pedig a baloldali média, különösen pedig a demokrácia újraébredt őrei úgy tesznek, mintha ők nem ebben az országban éltek volna, mintha ők semmiről sem tehetnének. Szégyelljük magunkat mi, ők mindenféle megbánás, bocsánatkérés helyett erkölcsi magaslatokról ítélkeznek. Csak a szélsőjobboldalon cigányozzák az ország miniszterelnökét? Vajon kik huszonhárommillió románoztak? (És közben újra megérkezett Ron Werber, ezúttal szigorúan turistavízummal.)
Bár az említett meccsen történt megnyilvánulás pár buta kölyök műve, a stadionokban gyakran tapasztalható gyűlöletkeltő hangnem tagadhatatlanul társadalmunk hű tükre. Mert az idegesség, a türelmetlenség, a feszültség jelen van a mai Magyarországon, mint ahogyan az ezzel karöltve járó gyűlölet is. Nemcsak labdarúgó eseményen, hanem máshol is. Aki nem hiszi, menjen ki a piacra, szálljon fel buszra-vonatra, vagy csak térjen be egy-egy boltba. Esetleg keveredjen vitába azzal, aki más oldalt támogat, mint ő. Mindjárt kijózanodik.
Természetesen a hangnemet el kell ítélni, úgy látom, jobboldali kormányzás idején ezzel nincs is baj a Népszabadság térfelén. De ezzel együtt vajon mit tettek a baloldali kormányok azért, hogy ez az állapot megszűnjön? Segítettek feldolgozni, kibeszélni a közelmúlt, a XX. század történelmét? Az elszegényedést, a sok helyen fellelhető nyomort és a nyomukban járó elkeseredést igyekeztek megállítani? Felszámolták a vidéken tapasztalható, sokszor etnikai jellegű bűnözést? Példás büntetéssel elvették a kedvét azoknak, akik tíz tojásért, esetleg száz forintért készek kioltani mások életét? Rászóltak saját híveikre, azok kirekesztő megnyilvánulásai miatt? (Nem gondolom, hogy a jobbközépen minden rendben lenne...) Tudják, hogy az állandó utcára vonulgatással, a velük szemben meglepően baráti külföldi sajtóhoz való rohangálással mekkora károkat okoznak? (Szerintem akkorát, mint a zsidózó fiatalok.) Akkor milyen erkölcsi alapon sütik ránk a bélyeget, milyen alapon ítélkeznek a magyar társadalom, vagy a magyar kormány fölött? Vajon a cél a politikai haszonszerzés, vagy a probléma megoldása? Egyáltalán: mi a megoldás?
Sok egyéb mellett: a párbeszéd. Párbeszéd elsősorban egymással. Minősítgetések, sértődések helyett beszélgessünk! Mert ha hiszem azt (miért ne hinném?), hogy a másik oldalon is emberek állnak, akkor őket meggyőzni, „megtéríteni” kell, nem megbélyegezni. Bizony, beszélgetni kellene a huhogó, zsidózó fiatalokkal is, hiszen ők is a mi gyermekeink! A mi jövőnket jelentik! Nem engedhetjük meg, hogy elkallódjanak! Közöttük sokan igen olvasottak, ismerik a történelem jelentős szeletét, közelebbről a XX. századot. Úgy vélem, ezt az ismeretet kellene helyes mederbe terelni, és igen, hatni kellene az ő emberi jó érzéseikre is. Nem gondolom, hogy mindegyikük véleménye megváltozik, ám azt igen, hogy sokan komolyan elgondolkodnának a hallottakon.
Végezetül egy aprócska történet arról, hogy nemcsak „begőzölt” focidrukkerek léteznek, hanem kulturált szurkolók is, akik odafigyelnek egymásra. A történet a Ferencváros sokszor szidott szurkolóiról szól, akik épp egy vidéki meccsen buzdították szeretett csapatukat. Történt, hogy a meccs előtt az ellenfél játékosai pont előttünk, a Fradi tábor előtt melegítettek, köztük két színes bőrű, meglehetősen fiatal játékos is. Ezt látva egy három főből álló társaság, két férfi és egy nő (legfeljebb húsz évesek) vállalhatatlan hangnemben szidták a két játékost: huhogtak, mutogattak, stb. Erre a mellettem álló tar kopasz fiatal teljesen normális hangnemben, de azért emelt hangon odaszólt: „Ezt be lehetne fejezni. Nálunk is van fekete játékos, őt is szidni fogjátok?” Röhögés, és egy foghegyről odavetett „aha” volt a válasz. „Akkor semmi keresni valótok nincs itt”- válaszolta most már kissé mérgesebben a kopasz fiú. A huhogók ezután egy árva szót sem szóltak. Az egész meccset normálisan végigszurkolták. Akkor is szurkoltak, amikor a mi fekete játékosunknál volt a labda. (Az ellenfélnél a színes bőrű játékosok nem álltak be.) Lehet, hogy így kellett volna tenni augusztusban is?
Hozzászólások