A sport1.ch által egyszerűen a „svájci Messiként" emlegetett szélső, Shaqiri is megszólalt a továbbjutás után.
„Focizni jöttünk, fociztunk is. Ez nem rólam szól, ha nincsenek ezek a srácok mellettem, sosem lőttem volna három gólt. Örökké emlékezni fogok erre a meccsre, büszke vagyok a válogatottra. El sem hiszem, jön a nyolcaddöntő, és az apró Svájc összecsaphat a hatalmas Argentínával" – örvendezett a svájci gólvágó.Az apró Svájcnak jöhet a hatalmas Argentína - nemzetisport.hu
Nézem a svájci válogatott Honduras elleni meccsét, hallgatom a riporter szerencsétlenkedését, hátha eltalálja, éppen kinél van a labda. Közben azon gondolkodom, vajon ki a svájci ebben a svájci csapatban? Tipikus közép-európai, földhözragadt gondolkodás, mondhatnánk. Biztos vagyok benne, hogy Amerikában, Belgiumban, Franciaországban, de még Németországban sem tesznek fel ilyen provokatívnak minősülő kérdést.
Győzött és csoportjából továbbjutott a svájci válogatott, hogy aztán Argentínával mérkőzhessen a legjobb nyolc közé jutásért. Djourou, Rodríguez, Behrami, Shaqiri, Dzemaili, Xhaka, Mehmedi, Drmic, Seferovic…nem, nem tévedés, ők alkotják Svájc labdarúgó csapatát a brazíliai vb-n. Kiegészülve Benaglio-val, Lichtsteiner-rel és Schaer-rel, mutatóba.
Itt vagyok a magam meglehetősen földhözragadt közép-európai gondolkodásával, csodálkozásával, keresem a svájci keretben a svájcit, és csodálkozom, hogy ez a svájci más, mint amit én gondoltam. Merthogy olyan, hogy svájci, nem létezik. Az egész ahhoz hasonlít, mint amikor az ember elmegy a horvát tengerpartra, a bazárban pedig megvásárolja az előre csomagolt tengeri kagylót, hogy vigyen egy kis szuvenírt a szomszédnak, majd az átadás előtt fél órával észreveszi a csomag oldalán a címkét: made in China. Ez is kagyló, ez is tengeri, „horvátban” lett véve, de mégiscsak „médincsájna”.
Van egy kameruni barátunk (reformátusként majdhogynem gyülekezeti tagunk – Belső Somogyban! Egy másik barátunk gyermekeire kubai dadus vigyázott…), akivel szintén a focival kapcsolatban került elő ez a kérdés. Azt mondta: szokjak ehhez hozzá nyugodtan, ilyen világban élünk. Mindenki oda megy, ahová akar, ott dolgozik, ott él, ahol akar, és nyilván olyan nyelven tanítja a gyermekét, ahogyan jól esik. (Ő pl. a gyermekével franciául beszél.) Valóban igaza van: a francia, német, svájci, belga válogatott azért olyan sokféle, mert az országuk, a társadalmuk is pontosan ilyen: török, afrikai, délszláv bevándorlók tömege él ott, több százezres, több milliós számban, így nem csoda, ha ez a sokszínű társadalom akár egy focicsapaton is tükröződik.
Vajon ki az igazi svájci? Van ilyen? Igazi amerikai? És létezik igazi magyar? És ki mondja meg, hogy ki az igazi?
Nos, bármennyire is földhözragadt módon közelítettem meg ezt a kérdést, azt mindenféleképpen elárulom, hogy engem ugyan nem zavarna, ha mondjuk egy koszovói albán felmenőkkel rendelkező játékos vezetné győzelemre a magyar válogatottat. Ugyan miért zavarna? Ha az albán bevándorló gyereke a mi himnuszunkat hallgatja és a mi mezünkben fut ki a pályára…nekem ezzel nincs bajom. Ha befogadtuk, és teljesít, játsszon. Értünk küzd, nekünk győz, együtt örülünk. Nem tudom, lesz-e ilyen nálunk, hiszen a múltunkból és jelenünkből fakadóan mi kevésbé vagyunk bevándorlási célpont, mint a már említett országok.
Sőt, ha már itt tartunk, engem a multikulti sem zavar, bizonyos mértékig. Néha kifejezetten nem bánnám, ha másféle gondolkodás, életstílus, hozzáállás is megjelenne nálunk, vinne egy kis színt, életet a mentalitásunkba, és nem mindig ezt a „világvége hangulatot” látnám úton-útfélen. A gond szerintem ott kezdődik, hogy a sokféle embernek meg kell tanulnia együtt élni, tolerálni egymást, ez pedig olykor a hasonló identitású, nyelvű, etnikumú polgároknak sem mindig sikerül. A többségi társadalom részéről nyilván elvárás, hogy a bevándorlók valamilyen módon illeszkedjenek be, ha tetszik, olvadjanak be a fogadó ország társadalmába, tanulják meg a nyelvet, vegyék fel a szokásokat, stb., ami az internet, a kábeltévé és a fapados repülők világában egyre nehezebb, hiszen az érkező egész egyszerűen nincs rákényszerülve erre a beolvadásra. Sőt, egyesek szerint erre a beolvadásra nincs is szükség, mindenki őrizze meg a maga gyökereit. (Mi is szeretnénk, ha a külföldre kényszerült magyarok megőriznék a magyar identitásukat, ugyanakkor annak is örülünk, ha egy nálunk élő külföldi egyre magyarabbul éli az életét, magyar szokásokkal, szép magyar kiejtéssel, stb.) Mások szerint a többségi nemzethez való tartozás kifejeződésének az elutasítása, a beolvadás hiánya lesz a nemzeti államok halála, ez a folyamat pedig már jó néhány évtizede elkezdődött, az utóbbi években pedig ijesztően felgyorsult. Valóban, aki járt már Nyugat-Európában, az szembesülhet ennek drámai mértékével.
Nem tudom, mi lesz ennek a vége. Annyi biztos csupán, hogy a vb-ket még mindig országok között rendezik, a mérkőzések előtt még mindig himnuszok szólnak, a játékosok még mindig nemzeti mezben futnak a pályára, a győztes gólt szerzőt pedig odahaza ugyanúgy ünneplik, függetlenül attól, milyen származású valójában. Talán mégsem kellene temetni a nemzetet, mint olyat, még akkor sem, ha alaposan át kell gondolnunk, mit is jelent egy nemzet részének lenni, mit jelent valahová tartozni, mit jelentenek a mai világban az olyan fogalmak, mint nemzeti identitás, mitől lesz valaki „svájci”, és a sort még folytathatnánk.
Apropó: tudja valaki, hogy van albánul, hogy hajrá Svájc?
Hozzászólások