„Amikor megtámadtak, azt hittem, rosszabb nem történhet velem. Durván bántalmaztak és megaláztak, mégis ma, csaknem hét év után azt kell mondanom, hogy mindazon szörnyűségek közül, amelyeket azóta elkövettek ellenem, még az volt a legkönnyebben feldolgozható” – fogalmazott Malina Hedvig.
Bauer Edit és a szintén néppárti, fideszes Gál Kinga EP-képviselő a meghallgatást követően kiadott közleményében úgy fogalmaz, hogy az eset már túllépte a kisebbségi jogok sérelmének kategóriáját, egy uniós polgár alapvető emberi jogainak lábbal tiprásáról van szó.
Huszonegyedik század, Európai Unió. Egy magyarul beszélő szlovák állampolgárt fényes nappal brutális módon megvernek. Az ok: magyarul beszélt. A brutális támadás után néhány héttel a szlovák miniszterelnök közölte: a sértett valójában csak kitalálta az egészet, senki nem támadta meg, senki nem verte meg, ő okozott magának sérülést. Az eset után a bántalmazott hölgy ellen indult eljárás hamis tanúzás és a hatóságok félrevezetése miatt. A legújabb fejlemény, hogy Malina Hedvignek április 30.-án elmeorvosi vizsgálaton kell megjelennie. Közben az emberi jogokra máskor oly kényes, magyar ügyekben mindig és azonnal fellépő nemzetközi sajtó, karöltve az európai politikusokkal vagy éppen az amerikai nagykövet asszonnyal, mélyen hallgatnak. Amikor magyart vernek, akkor mélyen, cinkosan hallgatnak. Mert magyart verni szabad.
Az ember hajlamos erre a következtetésre jutni, amikor Malina Hedvig ügyével szembesül. Hiszen ki gondolná, hogy az emberi jogokra oly kényes Európai Unióban ilyen megtörténhet? Azt hinnénk nagy naivan, hogy legfeljebb az ötvenes években fordulhatott elő ilyen a szovjet megszállás országaiban, vagy még talán ott sem. Azt hinnénk, hogy egy miniszterelnök nem annyira aljas, buta, hogy ezt támogatná, sőt az élére állna, de úgy látjuk, van lejjebb. Mindig van lejjebb.
Én egy olyan északkelet-magyarországi kisvárosban nőttem fel, ahol egyáltalán nem volt érdekes, hogy ki, milyen nyelven beszél. Sőt, a boltok nagy részében még az is ki van írva szlovákul, hogy „tedd fel az árut a szalagra”, a közeli strandon a műsorközlő pedig természetesen szlovákul is beszél. Valahogy úgy, mint Európa minden normális szegletében, hiszen ha odaátról érkezik a vendég, akkor azt illik kiszolgálni, neki pedig jól esik, ha a saját nyelvén szólítják meg. Nekem is jól esne, ha Szlovákiába látogatva magyarul fogadnának, és nem kellene attól rettegnem, hogy fejbe vernek-e, ha magyarul megszólalok, vagy jobb esetben csak csúnyán néznek rám. Szerencsémre csak erre az utóbbira volt példa, Kassán például a Mekiben évekkel ezelőtt nem voltak hajlandóak megérteni a magyarul leadott rendelésemet (két sajburgert kérek krumplival, kólával), míg az autónk magyar rendszámát meglátó fiatalember, kezét a nyaka előtt elhúzva, egyértelmű jellel adta tudtunkra, mi történne, ha megállnánk. És velünk még tényleg nem történt semmi, nem úgy, mint a pozsonyi Slovan – Fradi meccs magyar szurkolóival 92-ben, vagy éppen Pozsony szépségeit magyarul bemutató idegenvezetővel pár évvel ezelőtt. De írhatok én bármit Malina Hedvigről vagy a határon túli magyarokról, amikor engem még soha, sehol nem vertek meg azért, mert magyarul beszélek, nem úgy, mint sok magyar diákot, sok magyar barátomat Felvidéken vagy éppen Szerbiában, Ukrajnában, Romániában. Már önmagában az is szörnyű, hogy egy magyarnak rettegnie kell attól, ha megszólal az anyanyelvén. Márpedig sokáig Szlovákiában sajnos ez volt a helyzet, sőt, talán még ma sem változtak érdemben a körülmények. Addig biztosan nem, amíg Hedviget elmeorvosi vizsgálatra rendelik. Minden túlzás nélkül állítom, hogy ez az igazság, még akkor is, ha természetesen nem minden szlovák hibbant nacionalista, vagy őrült magyar gyűlölő. Ne legyünk naivak: ha büntetlenül tönkre lehet tenni ezt a hölgyet, akkor joggal érzik, hogy bármit megtehetnek, hogy senki és semmi nem szab határt nekik.
A kérdés persze mindig az, hogy mit lehet tenni?
Nézzük csak: Hedvig és az ügyvédje az Európai Parlamentben, Brüsszelben tartottak sajtótájékoztatót; Bauer Edit szlovák és Gál Kinga magyar képviselők is fellépnek az ügyben; szocialista képviselők is csatlakoztak az akcióhoz, és Bauer Edittel közösen levelet írtak Viviene Readingnek, az alapvető jogokért felelős biztosnak. Ezek mind nagyon fontos és nagyon jó lépések, csak nem tudom, elegendőek-e? A sajtótájékoztató mindenképp hasznos cselekedet volt, meg bizonyára a többi is, bár szerintem ezeknél a végső soron jelképes lépéseknél mindenképpen határozottabb fellépésre van szükség.
Mindenekelőtt: elég volt a Szlovákiával szembeni puha, lagymatag fellépésből. Kétség nem fér hozzá, hogy ha a helyzet úgy alakul, Fico kormányfő újra előveszi majd a magyar kártyát. Ha a helyzet úgy alakul, megint beveszi kormányába a nacionalista Nemzeti Pártot, sőt, ha kicsinyes érdeke azt kívánja, képes bármekkorát belerúgni a felvidéki magyarságba. Fico és barátai nem riadnak vissza semmiféle gazemberségtől, kegyeletsértéstől, megalázástól. Éppen ezért az égvilágon semmi értelme a finomkodó hangnemnek, az óvatos diplomáciai lépéseknek. Elvégre ezt folytatjuk évek óta, látjuk, milyen eredménnyel. Ha én magyar kormány lennék, nem elégednék meg az egy-két képviselő által összehívott sajtótájékoztatóval, hanem én magam kezdeményeznék ilyet. A Malina-ügy mellett elmondanám azt is, milyen eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a felvidéki magyarságot, hogyan alázzák meg a magyar állampolgárságot kapott szlovák állampolgárokat. Ha én magyar kormányfő lennék, a nyilvánosságot és a nemzetközi kapcsolatrendszeremet felhasználva addig dolgoznék, amíg Malina Hedvigtől nyilvánosan bocsánatot nem kérnek, ő maga pedig több százezer eurós kártérítést nem kap. Orbán Viktor bizonyos esetekben nagyon határozott: gondoljunk csak bele, milyen keményen lépett fel az Élet Menetével egy időben vonulni akaró motoros felvonulás ellen (nagyon helyesen tette!). Itt az idő, tegyen valamit a kétgyermekes szlovákiai anyuka mellett is, ne lehessen tovább büntetlenül megalázni! Elég volt abból, hogy a környező államok pitiáner politikusai újra és újra meghurcolják az országukban önhibájukon kívül élő magyarokat, elég volt abból, hogy rettegni kelljen bárkinek, akit hasonló inzultus ér. Pár napja mondta Orbán Viktor a baranyai kihelyezett kormányülésen: „Ez nem kereszténydemokrata kormány? A templomok meg ledőlnek? Milyen állapotok uralkodnak itt?” Ez nem nemzeti kormány? Valakit megvernek, aztán kormányzati szinten, az igazságszolgáltatást is felhasználva meghurcolnak, mert magyarul beszél? Milyen állapotok uralkodnak itt?
Annál is inkább szükség van az erő politikájára, mert mindnyájan tudjuk: holmi európai politikusoknak nevezett percembereket egyáltalán nem érdekel az európai értékek megvalósulása. Reading asszonyt végképp nem idegesíti, hogy hol, mikor sérülnek az alapvető jogok, legalábbis eddigi tevékenységével ezt bizonyította. Az Unió sajnos nem más, mint gazdasági közösség, ahol a gazdagabb nyugati országok legfeljebb a piacot vették meg, a gazdasági érdekkörüket bővítették kelet felé, amikor az egykori szocialista országok uniós csatlakozása mellett döntöttek. Az emberi jogok, a kisebbségek védelme szépen hangzó jelszavak csupán, persze egészen addig, amíg azok meg nem valósulnak, amíg azokat ki nem harcoljuk a mi határon túli magyarjainknak. Márpedig ezekért harcolni kell, mert nem járnak automatikusan, nem adják ingyen ezeket sem.
A másik, az előzővel szorosan összefüggő lépés: szövetségeseket, ha úgy tetszik, barátokat kell szereznünk. Ez igaz nemcsak a külhoni magyarok ügyét, hanem az egész magyar nemzeti politikát illetően, beleértve a gazdasági és egyéb kérdéseket. Hiába tudjuk, hogy valamiben nekünk van igazunk, hiába sorakoztatjuk fel az érveket, ha egyedül vagyunk. Márpedig néha világosan kitűnik, mennyire fájdalmasan egyedül vagyunk. A szövetségeseket elsőként itthon kellene keresni, mert az nagyszerű, hogy Göncz Kinga és Tabajdi Csaba együtt lépnek fel a néppárti képviselővel, de olyan jó lenne, ha egyéb nemzeti ügyekben is lehetne rájuk számítani. Olyan jó lenne, ha azt éreznénk a felszólalásaikban, ha azt látnánk minden megmozdulásukban, hogy a hazájukért, és nem a hazájuk ellen dolgoznak. (Mondjuk Göncz Kinga külügyminiszterként is kiállhatott volna Malina Hedvigért, rejtély, miért nem tette…)
Jó lenne mindezeken változtatni. Azért is, hogy Malina Hedvig végre nyugodtan nevelhesse gyermekeit, a többiek pedig nyugodtan élhessenek együtt a többségi társadalom józan és mérsékelt tagjaival. Azért is, hogy kicsit több önbecsülésünk legyen, azért is, hogy jobban becsüljenek meg minket Európán belül. És azért is, hogy valóban felhívjuk a figyelmet az alapvető emberi jogok fontosságára.
Legyen szó egyikről vagy másikról, józanság, bátorság és határozottság nélkül semmire sem megyünk.
Hozzászólások