Véget ért a ferencvárosi küldetés, jön a hazaút: Ricardo Moniz, az FTC menesztett vezetőedzője a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ismét szembesülhetett azzal, hogy a zöld-fehérek szurkolótábora a szívébe zárta az itt töltött időszak alatt.
Az edzőhöz sorban léptek oda a szurkolók a reptéren kezet fogni és megköszönni a munkáját, az egyik bolti eladó azt mondta: hálás azért a mentalitásért és tűzért, amit a Ferencvároshoz hozott, és sajnálja, hogy távoznia kellett.A reptéren búcsúztatták a távozott vezetőedzőt - nemzetisport.hu
Mielőtt valaki legyintve azt mondaná, hogy már megint a fociról lesz szó, szeretném biztosítani, hogy ez a mai írás nem a labdarúgásról, még csak nem is a Ferencvárosról szól, sokkal inkább egy olyan cselekvésről, lelkiállapotról, életformáról (?) melyet sokak számára jelen pillanatban a sportban Ricardo Moniz, a Fradi nemrég menesztett edzője testesített meg. Ez pedig nem más, mint az inspiráció, a motiváció, magyar kifejezéssel: lelkesítés, ösztönzés, jóra késztetés. Vallom, hogy olyan emberekre és olyan közösségekre van szükség, akik a maguk helytállásával, iránymutatásával inspirálni, motiválni tudnak. Ha lehet egy kívánságom, én inspiráló édesapa, lelkipásztor, társ, barát szeretnék lenni. Ha lehet még egy, azt kívánom, ilyen legyen a gyülekezetem, egyházam is.
Ricardo Moniz 2012. augusztus 21-én lett a Ferencváros labdarúgócsapatának edzője. A korábban osztrák, angol és holland csapatoknál is dolgozó szakember ferencvárosi mérlege nem kifejezetten briliáns, hiszen 19 győzelem mellett 12 vereséget és 11 döntetlent tudott csak felmutatni, emellett elnyerték a Ligakupát és egy nemzetközi tornát is Marbellán. Az általa idehozott játékosok jelentős részének szereplése messze elmaradt a várakozásoktól, persze azt sem lehet elvitatni, hogy néhányan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A csapat tavaly nem tudott kijutni a nemzetközi porondra (ehhez az első három hely valamelyike, vagy Magyar Kupa győzelem kellett volna), az idei bajnokságban pedig mindössze 25%-os teljesítményt nyújtott, néha kiábrándító játékkal. Mindezek ellenére a szurkolók túlnyomó többsége mégis kedvelte, sőt rajongott érte. Érdekes és egyszerre megdöbbentő, hogy egy korábban ismeretlen, afrikai származású edzőt a legismertebb magyar klub meglehetősen kritikus közönsége ennyire el tud fogadni, mi több, szívébe tud zárni. Megdöbbentő, ahogyan egy-egy győztes meccs után a szurkolók a nevét skandálták, a felmentése után pedig pillanatok alatt több ezres táborral rendelkező oldal alakult a facebook-on, mely a visszahelyezését követelte.
Vajon mi ennek népszerűségnek az oka? Mit tudott, amit más magyar edző nem? A legfontosabb talán az, hogy Ricardo Moniztól olyan mondatokat hallott az ember, melyek nem igazán jellemzőek ebben az országban.
Merthogy a világ ezen részén egész egyszerűen nem divat kőkeményen és következetesen dolgozni, nem divat ösztönözni, inspirálni, bátorítani, dicsérni, divat viszont panaszkodni, sopánkodni, egy kézlegyintéssel elintézni a múltat, jelent, jövőt, divat cinikusnak lenni, leszólni, beszólni, leüvölteni, életkedvet, igyekezetet letörni, teljesítmény helyett a kapcsolatok révén érvényesülni. Döbbenetes, milyen lelkiállapotban vagyunk (erről épp tegnap írt Závodi Zsuzsa kitűnő reposztot), döbbenetes, mennyire tudjuk utálni és a földbe taposni a másikat – ilyen környezetben bizony üdítően hatnak egy olyan ember szavai, aki teljesen mást lát és máshogy beszél a megszokottnál. (Akkor is igaz ez a megállapítás, ha Ricardo Moniz nem tudta túltenni magát egyik játékosa, Akeem Adams tragédiáján, így végső soron ez vezetett menesztéséhez.) Úgy gondolom, pontosan ezért voltak vevők a szavaira annyian a szurkolók közül, mert rengeteg embernek van elege az őket körülvevő reménytelenségből, és bizony sóvárogva vágynak arra, hogy valaki kimozdítsa őket az „úgysem lehet másképp” fásultságából.
Vajon vannak ma Magyarországon inspiráló emberek, vagy mindenki belefáradt, beleszürkült a magyar valóságba, saját élete reménytelenségébe? Vajon mi, keresztyének mennyire vagyunk inspirálók a környezetünk számára? Gyülekezetünk légköre, lelkipásztoraink igehirdetései mennyire bátorítják, ösztönzik az oda betérőket? Mit kap, aki minket meg akar ismerni? Mit lát, aki hozzánk betér? Képesek vagyunk rámutatni arra az Úrra, Aki egyedül képes felemelni, vagy pedig mi magunk is beleszürkülünk, belefagyunk „a rendszerbe”?
Ha tudjuk, hogy mennyire tönkre teheti a lelkiállapotunkat és letörheti a kedvünket egy-egy lehangoló ember, azt is tudjuk, mennyire lélekemelő és magával ragadó tud lenni egy-egy film, könyv, beszélgetés, igehirdetés. Engem mindig magával ragad egy győzelem a pályán, egy hangulatos Ákos koncert, egy felemelő írás, egy ihletett igehirdetés, és olyan emberek közelsége, akik képesek arra, hogy a szívemben bujkáló levertséget és nyugtalanságot feloldják.
Ha van valami, ami a ma Magyarországán a keresztyén emberek és a keresztyén gyülekezetek feladata, akkor ez az: motiválni, inspirálni – vagyis felébreszteni mindazokat, akik körülöttünk élnek. Valahogy így: https://www.youtube.com/watch?v=3ucjxUDgIYM
Hozzászólások