Vasárnap este nyolckor már igen nehéz bejutni a Lőrinc pap téren a jezsuita templomba a jezsuita nyolcas misére. Ezzel jezsuiták felzárkóztak a ciszterek, a ferencesek és a Magyar Szentek temploma mellé: ez a négy hely tömve van a vasárnap az egyetemistáknak szánt miséken.
Érdeklődéssel és hálaadással olvastam a mandiner cikkét a Lőrinc pap téri jezsuita templom vasárnap esti miséjéről – milyen nagyszerű, milyen szuper, és így tovább. Ciszterek, ferencesek, Magyar Szentek temploma – itt is sokan vannak. Hurrá. Hála Istennek, nálunk, reformátusoknál is vannak tömött templomok. Hogy mi a tömött templom titka? Leginkább az, ha odafigyelünk azokra, akik között élünk.
Ott lehet a szó legszorosabb értelmében tömött templomokat elvárni, ahol vannak emberek. A mandiner írásából azt látjuk, hogy a jezsuiták (és a ciszterek, ferencesek, meg a többiek) ott próbálják elérni az egyetemi ifjúságot, ahol élnek. (Az én falumban hiába próbálkoznának: itt nincs egyetem :) )
A Dunántúlon, ahol szolgálok, a reformátusság mindig is kisebbségben volt, éppen ezért itt kifejezetten fontos missziói területnek számítanak a –rendszerváltozás óta egyre jobban fejlődő-nagyvárosok. Meggyőződésem, hogy ezen a téren hatalmas változások előtt állunk, ha jól alakítjuk, jól használjuk ki az előttünk álló lehetőségeket. És persze sokat imádkozunk. (Talán nem is sejtjük, milyen pozitív kilátásaink vannak. Vajon mindent megteszünk azért, hogy elérjük az itt élőket, és felépítsünk olyan gyülekezeteket, ahol a nem református gyökerű emberek is otthonra találhatnak?)
Személy szerint egy viszonylag nagy református gyülekezetben szocializálódtam, a városi létből és a sok reformátusból kifolyólag nekem megszokott volt a több százas létszám egy-egy vasárnapi istentiszteleten. Segédlelkészként sem remegett a lábam, amikor sok száz fős gyülekezet elé kellett kiállnom. Éppen ezért volt szokatlan és meglepő a relatíve kevés ember, amikor városi segédlelkészből falusi pásztorrá avanzsáltam, zempléni nagy református gyülekezetből a dunántúli szórványba csöppentem. Feleségemmel ketten ugyanis négy kicsi somogyi közösségben szolgálunk. A legnagyobban százhatvan református található, a faluban pedig kétszáz (ismerjük mindegyiket), egy vasárnap átlagosan negyvenen vagyunk, hol többen, hol kevesebben. A községben, mely a megyeszékhelytől, Kaposvártól alig tíz percre fekszik, ezernyolcszázan laknak, javarészt betelepített sváb katolikusok leszármazottai, és persze cigányok, akik szintén katolikusok. Mi is itt élünk, van iskola, óvoda, viszonylag sok a hittanos, és sok fiatal család van „szem előtt”, a gyülekezet peremén, de jó páran már be is kapcsolódtak valamilyen formában. Egyáltalán nem érzem, hogy vesztett helyzetben lennénk, sőt, itt további lehetőségeket, kitörési pontokat is látok. (Persze, össze se lehet hasonlítani egy budapesti, vagy éppen egy tiszántúli, több száz fős gyülekezet adottságaival.) A másik három gyülekezettel már komoly aggályaim támadnak: a magyar vidék minden baja, az elporladó, egykor volt református közösségek csonka torzója elkeserítő tud lenni egy-egy vasárnapi szolgálat vagy presbiteri gyűlés alkalmával. Persze, itt is van remény, de egyre haloványabb…Hiába, ahol egyre kevesebben élnek, ott egyre nehezebb is.
Mégis, a kudarcaimmal, és az aprócska sikerekkel együtt megtanultam: nem a mennyiség („tömött templom”, „nagy gyülekezet”), hanem a minőség számít. Ha van minőség, lesz mennyiség is. Még akkor is, ha a „sok” nem mindenhol ugyanazt jelenti.
A minőség nem fiatalos beszédstílust, eltérő liturgiát, komfortos templomot, vonzó (értsd: meggyőző) lelkészt jelent, hanem elsősorban személyes, megharcolt hitet, és az ebből fakadó elfogadást és szeretetet, melyet mindenhol megéreznek. Csak ebből következik, következhet a „tele” templom, a valódi közösség, ahol nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt.
Tele templom mindenhol lehet. A szó klasszikus értelmében leginkább egy nagy létszámú településen. De nekem tele templom az is, ha mindazok, akiknek fogékonnyá tehető a szívük, eljönnek, és ott maradnak.
Legyen áldás az egyetemi ifjúság között szolgálókon, a történelmi felekezetek odaadásán és szolgálatán – nagyvárosban, kis faluban, reményt keltő és reménytelennek tűnő településeken egyaránt.
Hozzászólások