A hajrát a Juventus egyre kevésbé bírta fejben, egy ápolási szünetben, a 89. percben a padon ülő Mirko Vucsinicsnél elpattant valami, a montenegrói csúnyán összement a már lecserélt Lazar Markoviccsal, mindkettőt ki is állították az oldalvonal mellől. A Benfica szerbje járt rosszabbul, verheti a fejét a falba, ugyanis a döntőt ki kell hagynia emiatt a piros lap miatt.
lecserélték, még a pályán se volt, mikor kiállították - sportgeza.hu
A focisták (bocsánat, labdarúgók) sokak szerint nem az eszükről híresek, én persze most rögtön bocsánatot is kérek tőlük, mert egyáltalán nem szeretem az általánosítást. Vannak köztük okosak, szépek, bölcsek, ráadásul a foci mégiscsak a legnépszerűbb sport a világon, focizik a diák és a tanár, a geológus és a teológus, pártos és pártmentes, hogy csak néhány végletet említsek az ismeretségi körömből. Az indulat pedig nem sport vagy diplomafüggő, nemre, fajra, tanulmányra való tekintet nélkül mindenhol megtalálható, amolyan globális, lassan ölő vírusként van jelen mindnyájunk életében.
Ha valaki május 1-én este nem talált jobb kikapcsolódást, és véletlenül, vagy szándékosan a Stroy TV-re (!) kapcsolt, láthatta, hogy az Európa Liga elődöntőjének utolsó előtti percében a Juventus és a Benfica két játékosa, Mirko Vucsinics és Lazar Markovics összeverekedik egymással. A vicc az egészben az, hogy a két játékos közül az egyik nem is játszott a meccsen, míg a másikat már lecserélték – a kispadnál történt verekedés miatt végül mindketten piros lapot kaptak, ami azt jelentette, hogy csapatuk továbbjutása esetén biztosan nem játszhattak volna a döntőben. Ez a „megtiszteltetés” végül a portugál csapat szerb játékosának jutott, így ő a pálya helyett a lelátóról figyelheti a meccset –öltönyben és nyakkendőben.
Gondolom, a kellemes edzői szidás és a játékostársak gúnyos fricskái mellett ő is intézett néhány keresetlen szót önmagához. Legalábbis ez szokott történni akkor, amikor az ember rájön arra, mekkora öngólt rúgott – indulatból. Itt ugyanis nem valamiféle képességbeli hiányosság, nemzeti vagy munkahelyi sajátosság a felelős, sokkal inkább az a viselkedés, amely mindnyájunkban megtalálható, mindnyájunkra rátör, néha vicces, gyakran kínos, és bizony olykor tragikus végkifejletet eredményezve.
Május másodika, Kaposvár, Obi. A pénztárnál két kilométer hosszú sor. Nyugodtan „nyomogatom” a telefont, előttem két gyerek a tanácstalan apukával kezdi elveszíteni a türelmét. Részvétem, néha én is járok így. Mögöttem férj és feleség megvetően szemlélik, ahogyan egyel mögöttük ifjú hölgy dühösen kitolat a sorból, félreállítja a szekeret, majd fujtatva kivonul az üzletből. A pénztárnál egy vidékre vágyó városi úr őrjöng, mert nem annyi a szegélynyíró, mint a hirdetésben. Megértem, a Nagy Nemzeti Szegélynyírás Napja van ma, én az egész kertet tervezem leszegélynyírni, ha hajlandó dolgozni a pályázaton nyert csodamasina. (Csak rajongóknak: Polgármester tanáccsal, Kiss János egy tizennégyes kulccsal, Mátés Sanyi bá alánézéssel segített, a lényeg, hogy végül legyőztük a gazt. És még a füvet is lenyírtuk.) Kedves arcú pénztáros hölgy roppant segítőkész, ez persze nem hatja meg a Vásárlót, aki néhány keresetlen szó, az áruházláncra tett jogos megjegyzés kíséretében mégiscsak megvásárolja az Eszközt. Azaz, csak vásárolná, mert kártyás fizetés következik, de rossz a pin kód. Aztán mégiscsak jó, csak éppen pénz nincs rajta. Aztán megoldja máshogy. Egyszer csak én jövök. Nem jó az áru kódja. Telefon. Várakozás. Jönnek. Cserélik. Bediktálják. Fizetek. Kártyás, sőt, még számlát is kérek. (Összes felmenőm most csuklik, érzem.) Győzelem. Miközben kitartást kívánok a pénztárosnak, a szabadultak galád mosolyával tekintek vissza a Tömeg ki tudja, mennyi időre béklyóba vert tagjaira. Néha milyen kedves tudok lenni, magam is meglepődöm.
Lidl, Kaposvár, kicsit később. Keresem a fűszerpaprikát, de nem találom. Nem találom, mert nincs. Hiába, ha egy napig zárva a bolt, a magyar ember éhen hal, gyorsan be kell pótolni a kifogyó pirospaprika készleteket. (Éhezők viadala – élőben.) Hátam mögött egy indulatos úr agitál valamelyik Nagy Nemzeti Megmentő mellett, vele szemben szenvedő alanyként egy középkorú ismerőse próbálja elkerülni a villámként dörrenő szavakat. Veszek egy csokit, megéheztem. Majd a teszkóban megoldjuk a paprikát. A pénztár előtt verbális párbajt vív két idősebb hölgy, a vita tárgya: ki volt itt hamarabb. (Szerintem a piros ruhás, de most ez nem az én harcom.) A parkolóban kis híján nekem tolat papa a Ladával, persze én vagyok a hibás, naná. Elvégre én tolatok százzal a tömegbe. Odaát már van paprika, simán megoldjuk, hála az önkiszolgáló pénztárnak. Paprika rendben, "obis" cucc rendben, irány haza.
Azt hiszem, nap, mint nap keveredünk hasonló élethelyzetekbe, néha szenvedő alanyként, néha pedig verbális agresszorként, elvégre a rohanás, a feszültség, a stressz mindnyájunk életére rá tud nehezedni, hol jobban – hol még jobban. Éppen ezért meg kell találni a módját annak, hogy tudjuk kezelni az indulatainkat, egyrészt azért, hogy ne kerüljünk kínos helyzetekbe, másrészt, hogy ne tegyük tönkre önmagunkat, és azért is, hogy ne bántsuk meg azokat, akik fontosak nekünk – a szeretteinket. Legtöbbször ugyanis rajtuk csattan az ostor.
Amikor kitör a vulkán, irányíthatatlan indulataink foglyai leszünk, ami egyben azt is eredményezi, hogy egyszerre leszünk nevetségesek, tehetetlenek és kiállhatatlanok. Az indulat nem jó tanácsadó, nem vezet semmire, igazán szerencsések pedig csak akkor vagyunk, ha erre még időben ráeszmélünk, és megpróbálunk tenni valamit a minden nap ránk törő „rohamok” ellen.
A stressz kezelésének számtalan formája létezik, a megfelelő minőségű és hosszúságú alvástól a rendszerességen át a sportolásig, szerintem mindegyik fontos és létező módja lehet a megoldásnak. Én mégis hadd ajánljam a rendszeres, mindennapi bibliaolvasást és imádságot, leginkább azért, mert amikor „használom”, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Bár lenne rendszeresebb és több – az lenne az igazi kegyelem nekem és talán másoknak is.
Ami pedig a meccset illeti: a kiesés ellenére is hajrá Juve - kizárólag a nagyszerű és bámulatos Gianluigi Buffon miatt.
Hozzászólások