Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján, csütörtök reggel, Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Olyan zűrzavaros volt ez a hét, alig tudtunk odafigyelni ezerkilencszázötvenhat évfordulójára. Volt itt szakadó eső, amerikai beutazási tilalom, értelmetlen internetadó, és persze mindezek hozadéka, hír, álhír, találgatás, vélemény. Az időjárás miatt elmaradt jó pár rendezvény, bár, ha nagyon őszinték vagyunk, ötvenhat nem igazán érdekli a mai magyarokat. Ez egyrészt természetes, másrészt elgondolkodtató.
Természetes, hiszen ötvenhat legfőbb követelései, szabadság, függetlenség, „ruszkik haza”, mégiscsak megvalósultak. Van szabadság, hiszen oda utazom, ahová akarok, azt csinálom, amit akarok. Van függetlenség, hiszen mégiscsak önálló állam, és nem valamiféle csatlós ország vagyunk, és persze nincs itt a szovjet hadsereg sem, nincs ÁVÓ, ÁÉH, sőt, az MSZMP is elfoglalta megfelelő helyét a történelemben. Persze, más ez a szabadság, függetlenség, mint amit sokan gondoltak, de azért mégiscsak szabadság és függetlenség ez, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Pontosan ez az egyik oka annak, hogy ötvenhat évfordulója már nem társadalmat megmozgató esemény, sokkal inkább egy kötelező program, amelyet jobb híján „le kell tudni”, persze leginkább a hivatalos személyeknek. (A többség ugyanis vagy a wellnessben pihen, vagy azon gondolkodik, hogyan fizeti ki a gyerek menzáját, jobb esetben a lakáshitelét.) Amíg néhány élő legenda, ötvenhatos hős közöttünk él, amíg az akkori „pesti srácok”, fiatalok, ma már nagyapák és nagymamák szívükben őrzik és remélhetőleg továbbadják annak a felemelő és csodálatos néhány napnak az emlékét, addig a forradalom emléke is él közöttünk. Ám az ő távozásukkal az emlékek is halványulnak, az idő múlásával egyre kevésbé lesz élő és fontos mindaz, ami akkor történt. Mondom, ez egyrészt természetes, ám ugyanannyira elgondolkodtató is.
Leginkább azért, mert ebben azt is látni vélem, hogy nem szeretjük eléggé, pontosabban: eléggé bölcsen a hazánkat.
Nem tudom, van-e még nép a földön, mely a saját országáról és fajtájáról olyan lesújtó módon nyilatkozna, mint a magyar. Mindegy, hogy külföldre szakadt hazánkfia, vagy itthon élő honfitárs, csak a rosszat, a bajt látják sokan, és mindamellett jelentősen fel is nagyítják azokat. Pedig semmivel nem vagyunk rosszabbak, mint mások, és talán semmivel nem rosszabb itthon, mint máshol – csupán meg kellene tanulnunk értékelni és helyünkön kezelni magunkat. Legelőször is azt, hogy semmivel nem vagyunk kevesebbek, mint más népek, de nem is szenvedtünk többet a történelem folyamán, mint mások. Bátran, egyenes derékkal nézhetünk a szemébe bárkinek, nem kell, hogy kisebbségi komplexusunk legyen. Ötvenhat hősei, az orosz tankok ellen harcoló pesti srácok, Kádár hóhérjai által kivégzett mártírok erre tanítanak mindnyájunkat. A történelem ismerete pedig arra int, hogy lássuk józanul magunkat, ismerjük fel önnön korlátjainkat, sőt, merjünk kritikával és öniróniával fordulni önmagunk felé.
Mindezekkel együtt: én mégis reménykedem. Reménykedem abban, hogy a mi történelemszemléletünk, hazaszeretetünk is letisztul, kitisztul, előbb-utóbb a végére jutunk ennek a nagyon fontos, leginkább lelki küzdelemnek.
És reménykedem a fiatalokban is.
Mert ötvenhatot is a fiataloknak köszönhetjük. Ők azok, akik akkor a változások élére álltak, akik kirobbantották a felkelést, hogy aztán az néhány óra leforgása alatt forradalom, majd néhány nap után szabadságharc legyen. Éppen ezért a fiatalok azok, akikre ma is számíthatunk. Tudom, tudom, más ez a fiatalság, mint az akkori, ám mégis, el kell hinnünk, hogy ők a valódi tartalékai a magyar nemzetnek, ők a jelen reménységei. (És ők, vagy inkább mi vagyunk a jelen egyháza is, ha már itt tartunk.) Ezért kellene rájuk sokkal több energiát fordítani. Ezért kellene őket végtelenül és feltétel nélkül szeretni, útjukat egyengetni, hazaszeretetet, mi-tudatot beléjük nevelni, eléjük élni, példát mutatni. Hogy aztán ők is példává lehessenek.
Előre mind, pesti srácok, akárhol is vagytok. Szeressétek ezt a hazát, szeressétek nagyon, szeressétek bölcsen. Mert a haza mi magunk vagyunk.
Hozzászólások