Ellentmondásos reakciókat váltott ki a magyarországi zsidóság képviselői körében, hogy Orbán gesztusai ellenére is újabb kritikákat kapott a Zsidó Világkongresszustól. Még a WJC-t Budapestre hozó Mazsihisz vezetője sem ért egyet a nemzetközi lobbiszervezet Orbánt elítélő közleményével. Köves Slomó konstruktívabb hozzáállást várt volna Lauderéktől. Közben Orbán leszögezte: nem lesz kisebbségi kormány feje, főleg nem Jobbik-támogatással.
Zsidó Világkongresszus Budapesten - index.hu
A helyszín az Egyesült Államok egyik nagyvárosa. A terrorelhárítás szakértői elszántan kutatnak a terroristák után, akik bombát rejtettek egy zsúfolt belvárosi üzletközpontba. Végre megtalálják a készüléket, majd hívják a bombaszakértőt, akinek semlegesítenie kellene a halálos csomagot. A kamera lassan ráközelít emberünkre, aki nyugtalanul vizsgálódik. Vajon mit tegyen? A kék, vagy a piros vezetéket vágja el? A helyzet pattanásig feszült. Emberéletek forognak veszélyben. Lassan gördülnek a másodpercek, majd a szakértő a bomba felé fordul. Döntött. A piros vezetéket vágja el. És ekkor…
Pontosan így érzem magam én is, amikor egy, napjaink közbeszédét alapvetően meghatározó témáról szeretnék írni. Szerettem volna már korábban is, de eddig mindig lebeszéltem magam róla. Nem akarom ugyanis kitenni magamat semmiféle negatív megnyilvánulásnak. Azt meg végképp nem akarom, hogy bármiféle bélyeget süssenek rám. És egyáltalán nem akarok senkit sem megbántani. Nem akarok sebeket tépni, nem akarok senkinek a lelkébe gázolni. Csak egy adott témáról akarok írni, ami engem már régóta foglalkoztat.
Teljes képtelenség, hogy tartanom kell attól, ha bizonyos témakörökben megfogalmazom a véleményem. Nonszensz! Pedig van pár ilyen a mai világban. Az egyik az antiszemitizmus kérdése. Félő -Orbán beszédének kezdeti reakcióit látva-, hogyha nem azt mondja valaki, amit mások gondoltak – hamar megkapja a jelzőt. Ha nem kellő hangsúllyal szajkózod, ami a mi véleményünk – rád sütjük a bélyeget. Ha nem mondod el újra és újra, napról-napra, amit mi látunk jónak – megnézheted magad. Éppen ezért jobb, ha hallgatsz vagy igazodsz. Különben robban a bomba!
Egy dolgot nem árt leszögezni, bár máshol is megtettem már. Keresztyén vagyok, református lelkipásztor vagyok. Ebből következően nekem fáj, ha bárkit bántanak a származása, vallása, bőrszíne miatt, vagyis minden olyan dologért, amiről az illető nem tehet. Fáj, ha egy cigány gyermeket megütnek, csak azért, mert cigány. Az az ártatlan kis élet nem tehet arról, hogy oda született, ahová. (A mi ovinkban az óvó nénik a cigánygyerekeket is megölelik, megpuszilják. Mert ők is megérdemlik a szeretetet. Nincs kivétel. Mert nem kérdés a bőrszín. Mert ők is ugyanolyan gyerekek, mint bárki másé. Tudom, hogy a magyarországi óvodák majd’ mindegyikében az óvó nénik ugyanígy tesznek. És tegnapelőtt, az anyák napi ünnepségen, ahová apaként én is elmehettem, nem a saját gyermekeim versein érzékenyültem el, hanem az egyik cigány kislányén, aki végig zokogta a műsort, és a versében azt kérte az édesanyjától, hogy nagyon szeresse őt…) És fáj, ha bedrogozott kölykök zsidó sírt rongálnak, mert az elhunyt nem tud védekezni. Mert aljas dolognak tartom. És fáj, ha azt látom valahol, hogy „milyen hatmillió”, mert egy emberélet is sok, mert akiket elpusztítottak, azok egyáltalán nem tehettek semmiről. Mert mindegyikük élete veszteség. Mert akiket elpusztítottak, akiket Magyarországról vittek, azok magyar zsidó emberek voltak. Radnóti, Szerb Antal, Rejtő Jenő…Nem tudhatom, Utas és holdvilág, Fülig Jimmy…Akiket értelmetlenül megfosztottak az élettől, azok jó emberek és kevésbé jók, férfiak, nők voltak, mint én, vagy te. Ártatlan gyermekek voltak, akiknek játszani, mesét olvasni kellett volna, aztán felnőni, szerelmesnek lenni, családot alapítani, dolgozni, megöregedni... Gazemberek gazember módjára elpusztították őket. Felfoghatatlan.
És hiszem, tudom, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége ugyanígy érez, ugyanígy gondolkodik, mint én. (Akkor is így van ez, ha egy gyakran antiszemita felhangokat használó párt parlamenti erő lehet. De erről később…) Éppen ezért fáj, amikor bélyeget, a Káin bélyegét ragasztják ránk. Fáj, és szomorú vagyok akkor, amikor azt hallom, hogy itt tombol az antiszemitizmus, amikor arról értesülök, hogy mi, magyarok rasszisták vagyunk. Fáj, mert állandóan bizonygatni kell azt, hogy nem vagyunk antiszemiták; hogy nem gyűlöljük az idegeneket; hogy elítéljük azokat, akik megsértik mások identitását. Fáj, amikor arról olvasok, hogy a Zsidó Világkongresszus csak azért mozdul ki –első ízben- Izraelből, hogy a Magyarországon erősödő antiszemitizmusra felhívják a világ figyelmét. Fáj, amikor azt a közleményt adják ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök beszédében "nem adott megfelelő biztosítékot arra, hogy egyértelmű választóvonalat húzott volna kormánya és a szélsőjobboldal közé", miközben több alkalommal világosan és egyértelműen elítélte a Jobbik hangnemét, és kormányával szinte kényszeresen próbál megfelelni mindenféle, ilyen jellegű elvárásnak. Csak jelzem, hogy kis hazánkban van Holokauszt Múzeum, létezik Holokauszt Emléknap, és még vagy két tucat olyan nap, amikor valamilyen formában emlékezünk a Vészkorszakra. Létezik Terror Háza Múzeum, amely kellőképpen bemutatja a nyilas rémtetteket. A Magyar Labdarúgó Szövetség keményen, több százezer forintra bünteti hétről-hétre a futballklubokat a focidrukkerek rasszistának tartott bekiabálásaiért, miközben az egyik klub idegenlégiósokkal teletűzdelt csapata a rasszizmus elleni videót adott ki. Az Országgyűlés éppen az elmúlt hetekben alkotott törvényt a tiltott önkényuralmi jelképek szigorításáról, mivel az Alkotmánybíróság a korábbit megsemmisítette. A bírált miniszterelnök betiltatta a nyilvánvalóan provokatívnak és sértőnek tervezett motoros felvonulást. És Istennek hála, itt nem robbantanak zsinagógákat, nem vernek laposra egy gyereket sem azért, ha zsidó származású, és szabadon lehet zsidó kongresszust tartani. A sort végtelenségig lehetne folytatni. Éppen ezért fogalmam sincs, mi lett volna az egyértelmű választóvonal, ami kapásból megfelel. Van egyáltalán ilyen? Annyi választóvonalat húztunk már ebben a kérdésben…annyi elhatárolódást hallottam már…Vajon semmi nem elég egyértelmű és megfelelő? Vajon miért mondja azt a Világszervezet elnöke, hogy magyarországi zsidók azon töprengenek, hogy elhagyják az országot? Vajon miért von párhuzamot a harmincas-negyvenes évek Magyarországa és a mai Magyarország között? Miért mondja azt, hogy párhuzam van a náci rémtettek ideje és napjaink között? (Amit pedig nem értek, hogy miért mondja azt Horthyra, hogy virtigli, vagyis igazi, eredeti antiszemita. Bizonyára máshogyan ítéljük meg, esetleg valamelyikünk nem kellően alaposan ismeri az adott időszakot, a tényeket, vagy valamelyikünk rossz irányból közelít. Ez azonban számomra már inkább történészi kérdés.)
Persze nem szabad letagadni, hogy a mi országunkban is létezik antiszemitizmus és idegengyűlölet. Ez azonban nem a zsidók elleni alapvető gyűlöletből, sokkal inkább az elmúlt húsz esztendő gazdasági, társadalmi sikertelenségéből fakad, melyet egy bizonyos politikai erő ügyesen kihasznál. (Talán ennek az erőnek, és az őket támogatóknak sem ártana elgondolkodni azon, mennyire hasznos az országra nézve, az a retorika, amit képviselnek.) Azt viszont egyáltalán nem hiszem, hogy az antiszemitizmus mélyebb lenne nálunk, mint máshol. Az ellen pedig határozottan tiltakozom, hogy minket emiatt pellengérre állítsanak, és mindenféle valótlant híreszteljenek rólunk. Éppen ezért csak üdvözölni tudom Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbijának a véleményét, amikor elmondta: antiszemita tettek terén jóval jobban állunk egyes nyugat-európai országoknál, inkább a közbeszédben megnyilvánuló zsidóellenes kijelentésekkel van a gond. Úgy véli, megbélyegzés helyett javaslatokra lett volna szükség, nehogy pont az ellenkezőjét érjék el annak, amit szeretnének (az antiszemitizmus megállítása helyett annak a növekedését). És üdvözlöm Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének a miniszterelnök beszédével kapcsolatos álláspontját is, talán neki is köszönhető, hogy Lauder úr végül elnézést kért az állásfoglalás miatt.
Szerintem az antiszemitizmus pont az a dolog, melyet nem feltétlenül tiltással lehet felszámolni. Sokkal inkább okos és őszinte tettekkel: előre megírt ítélet helyett a jelenlegi kormány erőfeszítéseinek elismerésével; az oktatásban vállalt partneri szereppel, hiszen elsősorban a fiatalokat fenyegeti a szélsőségesség veszélye. Ebben a magyarországi zsidóság és a történelmi keresztény/keresztyén egyházak is összefoghatnának, és nagyobb szerepet vállalhatnának. És nem utolsó sorban ügyes befektetésekkel is segíthetnének, hogy a magyar társadalom gazdaságilag minél hamarabb felzárkózzon, a szélsőjobboldal lehetséges célcsoportja pedig zsugorodjon. Azt hiszem, így lehetne közösen, igazán és véglegesen hatástalanítani azt a bizonyos bombát.
Hozzászólások