Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi Szili Katalin független országgyűlési képviselő, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése.A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke a parlament honlapján elérhető előterjesztésében az alaptörvényre és az ország nemzetközi vállalásaira hivatkozva érvel javaslata mellett. Hangsúlyozza: az alkotmány egyebek mellett rögzíti, az állam arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.Szili Katalin szerint ennek eszköze lehetne a feltétel nélküli alapjövedelem.
Szili Katalin munka nélkül is alapjövedelmet adna mindenkinek - index.hu
A legnagyobb jövedelem tavaly 760 millió forint volt, ami 190 millióval karcsúbb a 2011-esnél. Ezt a pénzt kizárólag bérjövedelemként kapta a szerencsés munkavállaló, ez havi 63,3 milliós fizetést jelent. A legnagyobb forrásadós jövedelem ötmilliárd forint volt, ez osztalékból származott és harmadával múlta alul a tavalyelőttit.
Akkor Magyarországon senki sem akar majd dolgozni – ez volt az első reakcióm Szili Katalin ötletét olvasva. Ám mielőtt még vérig sértenénk a volt házelnököt, ne felejtsük el, hogy az elképzelésről már augusztusban, a baloldal gödi ötletparádéján is hallhattunk, sőt az újbalos slágertémának számító gondolatot az Unióban, és azon kívül is egyre többen a lehetséges megoldások között tartják számon.
Közben a Napi Gazdaság arról tudósít, hogy a tavalyi esztendőben kis hazánkban egy szerencsés munkavállaló havi 63,3 millió forintot vitt haza nélkülözhetetlen tevékenysége jutalmaként, miközben az országos átlagos havi összevont jövedelem 166 ezer forint volt. Alanyi jogon járó alapjövedelem, szociális juttatások, tisztességes munka tisztességes fizetésért, vagy inkább ügyeskedés minden eszközzel? Melyik az üdvözítő megoldás?
Valamikor tavasszal, egy unalmasnak induló önkormányzati ülésen éppen egy, az önkormányzatnak dolgozó vállalkozó megbízási díjáról tört ki kisebbfajta politikai csatározás (mennyit adhatunk, miért adjunk kevesebbet, és egyébként is), melyet őszinte gondolkodásnak álcázva megpróbáltunk a helyi dokival sérülésmentesen átvészelni. Mivel egymás mellett ültünk, feltette azt a roppant egyszerű kérdést, hogy ugyan már, tiszteletes, mondja meg, mennyit keres maga havonta? Nos, az összeget leírtam egy lapra, mire ő hitetlenkedve mosolygott. Aztán kérésemre ő is leírta, hogy mennyit keres: én még jobban mosolyogtam.
Gondolom, sokakat nem lep meg, hogy egy somogyi faluban a református lelkészi jövedelem nem egyenlő a csúcskategóriás, 63 milliós fizetéssel (pedig én egyáltalán nem panaszkodom), az viszont elképesztő, hogy például egy háziorvost mekkora fizetéssel jutalmazunk. Nem kérdés, hogy a mai Magyarországon szinte mindenkinek alacsony a jövedelme, különösen, ha az itteni béreket összehasonlítjuk a külföldivel. A már említett 166 ezer forintos átlagos (!) jövedelem Budapesten 221,4 ezer, míg Szabolcsban 129,3 ezer forint, és ez még akkor is siralmas, ha bizonyos szociális kiadások nálunk értelemszerűen járnak, lásd gyes, gyed, családi pótlék, miegymás.
A jelenlegi kormányzat rezsicsökkentő tevékenységét figyelve egyre többekben felmerül a kérdés, vajon szabad-e, kell-e az állami segítség? Szabad-e az államnak rezsicsökkentést kierőszakolni, vagy kell-e az adófizetők pénzét ingyen tankönyvre, ingyen ebédre, alanyi jogon járó családi pótlékra és egyéb szociális juttatásokra költeni, azaz szabad-e gondoskodó, atyáskodó szerepben fellépni, vagy pedig a mindenható piacra kell hagyni a folyamatok szabályozását? Legyen-e ingyenes oktatás, ingyenes egészségügyi ellátás, vagy inkább fizessenek a polgárok, hiszen a nagy ellátórendszerek fenntartása az államnak rengeteg pénzébe kerül? Hogyan lehet igazságosan átalakítani a szociális ellátórendszert? Szabad-e, kell-e segélyt adni? Azt hiszem, végtelenül nehéz megtalálni a megfelelő megoldást, hiszen mindenkinek igaza lehet.
Igaza lehet azoknak, akik szerint érdemes megfontolni az alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetését, amely így „kiváltaná a szociális segélyek, ellátások jelentős részét is és alkalmas eszköz lenne a "megélhetési bűnözés" visszaszorítására. Szili Katalin szerint az újfajta jövedelem a fogyasztásra, azon keresztül pedig az egész gazdaságra élénkítően hathatna, emellett a biztonságérzet fokozásával a gyermekvállalási kedvet is növelhetné." A kérdés persze továbbra is marad: ha ezt bevezetjük, ki akar majd dolgozni? Különösen igaz ez a munkára csak nagy nehezen kényszeríthető tömegek esetében. A másik: vajon attól, hogy egy szociális juttatást segély helyett alapjövedelemnek nevezünk, történik-e bármiféle pozitív előrelépés, változik-e valami?
Igaza lehet az államnak, amikor a maga eszközeivel csökkenti a rezsikiadásokat, hiszen más országokkal összehasonlítva nálunk az alacsony fizetések mellé meglehetősen magas rezsikiadás járul, azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Kádár-rendszer által ránk hagyományozott szociális ellátórendszer átalakításával az elmúlt 20-25 év minden kormánya foglalkozott, ám a politikai konszenzus hiánya miatt érdemi előrelépés nem történt. Pedig a számok beszédesek: miközben a magyar lakosság kevesebb, mint fele dolgozik (pontosabban: tavaly 3,77 millióan kaptak munkabért), addig a magyar állam a szociális védelemre több, mint négy és fél ezer milliárd forintot költ, vagyis többet, mint egészségügyre, oktatásra, kozszolgáltatásokra.
A kérdés tehát meglehetősen bonyolult, ám amíg a politikusok és a közgazdászok jól elvitatkoznak a lehető legjobb megoldáson, én a keresztyén verziót támogatom és ajánlom mindenki figyelmébe: Bár "a szegények mindig veletek lesznek", mégis "hat napon át munkálkodjál, és végezd mindenféle dolgodat", önmagad és közösséged javára, Isten dicsőségére. Alapjuttatás helyett én inkább erre ösztönözném a magyar társadalmat.
Hozzászólások