Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
Mesterházy Attila bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson „egy rosszul feltett kérdésre rossz választ” adtak. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.

http://index.hu/belfold/2013/01/17/az_mszp_bocsanatot_kert_2004-ert/

 

Vannak dolgok, amiket az ember soha életében nem tenne meg. Én például soha nem szurkolnék nb1-es meccsen az Újpestnek, soha nem ennék pacalt, soha nem jelenteném fel az egyházamat, nem égetnék zászlót, és minden valószínűség szerint soha életben nem tudnék a baloldalra szavazni. Valami csoda kellene, hogy mondjuk ez utóbbi megváltozzon, vagy valami évezredes katasztrófa, meteor becsapódás, földcsuszamlás, miegymás. Persze sokan akadnak a reposzt olvasói között olyanok, akik ugyanezt elmondhatják a Fideszről, az LMP-ről, vagy éppen a többi pártról. És ez így van jól, hiszen demokráciában élünk, ahol mindenkinek szíve-joga szavazni menni, vagy otthon maradni, azt választani vagy éppen nem választani, amit, vagy akit akar. 

Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy az ún. másik oldal szavazótáborához csupa buta, retardált, megvesztegetett, kommunista, fasiszta, meg mit tudom én, milyen ember tartozik, mint ahogyan azzal sem, hogy a másik pártban (és az ahhoz kötődő értelmiségben) csupa ilyen meg olyan politikus politizál, munkálkodik. Nem hiszem, hogy minden fekete vagy fehér, azt viszont igen, hogy mindnyájan magyarok vagyunk. Sőt, azt is hiszem, hogy valakinek a keresztyénségét nem lehet csak azért megkérdőjelezni, mert nem ugyanazt választja, amit én. Ez kirekesztés, ami a keresztyénségbe egyáltalán nem fér bele. Szerintem az egyik legnagyobb társadalmi problémánk, melyet egyes „értelmiségiek”, karöltve bizonyos politikusokkal állandóan gerjesztenek, pont az, hogy megbélyegezzük, beskatulyázzuk és kirekesztjük a másikat, ahelyett, hogy a nyilvánvaló különbségek mellett a mindenkori közös nevezőt keresnénk. 

 

Ezzel együtt nekem ugyanúgy van politikai meggyőződésem, mint másnak. Ezt még az sem írja felül (sőt, ráerősít), hogy lelkipásztor vagyok. Nyilván nem hangoztatom, nem erről szólnak a vasárnapi igehirdetéseim, nem hozom fel családlátogatások alkalmával, hogy „látták a HírTv-n a Célpontot?”, „mit szólnak ehhez a Gyurcsányhoz már megint?”, de aki ismer, az tudja, hová tartozom. Tessék mondani, baj ez? Szerintem nem, mint ahogyan az sem, ha valaki mással szimpatizál, családi vagy egyéb kötődései révén más politikusoknak hisz vagy nem hisz. Még ha kezdetben követtem is el ezzel kapcsolatban baklövéseket (akarva-akaratlanul megbántottam másokat), úgy érzem, ez nem ver éket közém és a gyülekezeteim közé, ismerőseim, barátaim, rokonaim nem emiatt szeretnek, vagy éppen nem szeretnek. 

Tehát ez az alaphelyzet. Most pedig szeretném indokolni, mi az egyik jelentős oka annak, hogy soha nem szavaznék a baloldalra. Nyilván hosszú lenne az összes érvet felsorolni :) , úgyhogy az egyiket, az egyik legfontosabbat emelném ki, ez pedig a baloldal következetes nemzetietlen viselkedése, melynek egyik csúcsa a 2004. december 5-i népszavazás. Még azt sem mondanám, hogy „a baloldal következetesen ráront saját nemzetére”, pedig éppen lenne benne igazság. Nem, nem állítok ilyet, és nem is hazaárulózom le őket, nem sétálok bele abba a zsákutcába, hogy bárkit is így minősítsek. Az előbb már felsoroltam, miért.

A bajom tehát az, hogy az ún. nemzeti minimum szikráját sem látom, ez pedig azért „gázos”, mert a politika természetét követve előbb-utóbb, valamikor, egyszer ők következnek a kormányrúdnál. Nem szeretném, ha egy ilyen alkalommal görcsbe rándulna a jobbközépen álló ember gyomra, mert borítékolhatóan újra feltörlik majd velünk a padlót, újra elhatárolódunk saját magunktól, újra bocsánatot kérünk mindenért, amiért már vagy ezerszer bocsánatot kértünk, és persze következetesen, újra meg újra belerondítunk saját történelmünkbe. Sokkal inkább azt szeretném, ha ebben a kérdésben nem kellene aggódnunk. Sajnos ma az az érzése támad az embernek, hogy kiütést kapnak mindentől, ami nemzeti, legyen szó a határon túli magyarságról, nemzeti jelképeinkről, vagy a magyar érdekképviseletről. Ami nekem magyar és mondjuk könnybe lábad miatta a szemem, az nekik ósdi, nevetséges, nem európai. Ami nekem nemzeti, az nekik nacionalista. És ami nekem a külföldi érdekek kiszolgálása részükről, az nekik felelősségteljes magatartás. Azt hiszem, épp ideje volt már a most meghirdetett nemzetpolitikai stratégiának, aminek kiindulópontja a kolozsvári látogatás és az RMDSZ-szel kötött megállapodás. 

Dicséretes, hogy Mesterházy Attila pártelnök elment Erdélybe, Kolozsvárra, és megpróbált bocsánatot kérni a december 5-i álláspontjukért. Biztos nagy önuralom kellett hozzá, bátorság, miegyéb. Szóval jár a kettes alá, pedig olyan szívesen adtam volna jobb osztályzatot is. Kettes alá azért megadható a szándék miatt, még akkor is, ha a nyilvánvaló politikai hátsó gondolatot kár lenne tagadni. Nekem egyébként még azzal sincs bajom, elvégre pártja választást akar nyerni, ahhoz pedig minden egyes szavazatra szükség lehet.  

Bajom a bocsánatkérés módjával van. Mert bocsánatot kérni lehet így is: „bocsánatot kérünk azért, mert megbántottuk a határon túli magyarságot, valótlanságot állítottunk, és olyan hangnemben beszéltünk önökről, mely méltatlan mindnyájunkhoz. Szeretném hangsúlyozni, természetesen önök is a nemzet részét képezik. Ezért is szavaztuk meg önmagunkat felülbírálva 2010-ben a kettős állampolgárság intézményét, és a jövőben mindent elkövetünk, hogy még egyszer a 2004-es szégyenteljes helyzetbe ne keveredjünk.” Nem kérek canossát, zsákruhát és hamuszórást, de mindenképpen igénylek egy valódi, következetes bocsánatkérést. A többi már úgyis abból következik. 

 

De mit kezdjek egy ilyen bocsánatkéréssel: „rosszul feltett kérdésre rosszul válaszoltunk”? Ez nem bocsánatkérés, hanem egy odavetett mondat, mindenféle megbánás és jóakarat nélkül. Éppen ezért nehéz elhinni, hogy komolyan gondolják a megújult (szerintem korábban sohasem létezett) nemzetpolitikát. Azok után, ahogyan Kovács László 2001-ben az Orbán-Nastase paktumot követően beszélt az erdélyi magyarokról, azok után, amivel 2004-ben riogatták az embereket, azt hiszik, ennyi is megteszi. Azt várják, hogy legyen elegendő egy ilyen megbánás nélküli bocsánatkérés, miközben a jobbközépet állandóan elhatárolódásra szólítják fel. Úgy gondolom, ez nem bocsánatkérés, tehát nem is lehet mi alapján megbocsájtani. Pedig szívesen tenném, és ezt tényleg őszintén gondolom. Szükségünk van ugyanis egy következetesen nemzeti baloldalra. A sok ellenérvből legalább én is kihúzhatnék egyet a vastagon szedettek közül…

Hozzászólások