A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.
Mindjárt itt a nemzeti összetartozás, bocsánat, NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS Napja, június 4-e, én pedig már most kapkodom a fejem a felém száguldó nyilaskeresztek és árpádsávok özönétől, melyek hamarosan elsötétítik kicsiny hazánk derengő egét. Hiszen ha június 4-e. akkor Trianon, ha pedig Trianon, akkor Horthy, ha pedig Horthy, akkor természetesen fasizmus, horogkereszt és a többi szörnyűség, csak így szép sorjában. Mivel pedig a Nemzeti Összetartozás Napját a jelenlegi kormány vezette be, minden józanul gondolkodó ember tudja, érti, érzi, hogy itt a Horthy rendszer újraértelmezése, mi több, rehabilitációja zajlik. Ha ez valakinek mégsem lenne ennyire egyértelmű és logikus, majd egy kicsit segítenek neki.
Biztosra veszem, hogy publicisták egy csoportja már előre elkészítette aznapi írását a témában, jó nagyot rúgva a jelenlegi kormányon és természetesen annak vezetőjén, párhuzamba állítva az akkori kor negatívumait a jelenkor eseményeivel, a valóságot erősen elferdítve. Sőt, például Vadai Ágnesnek nem is kell új mondanivalóval készülnie, ő képes olyan párhuzamot vonni Magyarország éppen ötven éves miniszterelnöke és Harmadik Birodalom kancellárja között, hogy "Hitlernek is volt születésnapja." (A videón 2:55-nél) Szegény, az ember nehezen tudja eldönteni, hogy a rosszindulat és a butaság egyszerre fertőző vagy csak külön-külön, én mindenesetre nem örülnék neki, ha kertszomszédok lennénk. Még a végén azzal riogatná a híveket, hogy Horthy is református volt, sőt Orbán Viktort és Matolcsyt is református pap keresztelte! (Hogy ide milyen módon kapcsolódna Hitler, azt nem tudom, de biztos megoldható, ehhez kétség sem fér.)
Fogalmam sincs, hány embert érdekel ebben az országban, hogy Horthy mennyire volt antiszemita, meg hogy hol és mikor politizált az író Nyírő József, mint ahogyan az sem dobogtatja meg sokak szívét, hogy milyen nemzeti összefogást akarnak itt ünnepelni jövő kedden. Azt sem tudom, miért kell bizonyos ellenzéki köröknek ezzel a párhuzammal dobálózniuk, hiszen ezzel szavazatot nem, vagy alig-alig gyűjt magának. Azt hiszem, az átlagpolgár túlnyomó többsége azzal van elfoglalva, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét, és megoldja élete kisebb-nagyobb válságait.
Mindezekkel együtt összefogásra, mégpedig nemzetire csakugyan szükség van, és az én részemről teljesen rendben találom azt is, ha erre egy kormányzat a maga lehetőségeit kihasználva ráirányítja a figyelmet. Persze, ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér, sőt, a postás sem fogja kedvesebben kihozni az ajánlott levelet, mi több, nálam sem ettől szűnik meg a napok óta tartó fogfájásom. Ezzel együtt jó ötletnek tartom a kezdeményezést, a törvényi hátteret, sőt még a gyengécskére sikerült, vitatott gyökerű dalocskát is. Kellenek ezek a jelképes cselekedetek, hátha sikerül egy-két emberben felkelteni, megerősíteni a hazaszeretet, az együvé tartozás érzését. Annál is inkább, mert a nagy nyomorúságok idején mindig örömmel tapasztaljuk, hogy minden széthúzás és mesterségesen szított gyűlölködés ellenére képesek vagyunk az összefogásra, tudunk egymáson segíteni, a másikért komoly lépéseket tenni.
És hogy mindez a bűnösnek kikiáltott Horthy korszak restaurációja lenne? Miért? Mert szó van benne Trianonról és az összetartozásról, hazaszeretetről és határon túli magyarokról?
Úgyhogy részemről én szurkolok. Ha már Trianon és napi szintű acsarkodás a közéletben és a hétköznapokban, legalább ez is egy kísérlet arra, hogy aprócska változás történjen. Legalább.
Hozzászólások