„Nagyon lényeges a rátermett főszervező, a különböző munkacsoportokban szolgáló önkéntesek nagy csapata, de semmit nem ér a munkájuk, ha nincsenek „sima” résztvevők, akik a kialakított kereteket, programokat megtöltik élettel, akik barátokra, társakra találnak, akik összetalálkoznak, vagy éppen szorosabbra fűzik a kapcsolatukat Istennel. Akik visszajeleznek, akik megköszönnek, akik imádkoznak, akik rácsodálkoznak, akik nevetnek, akik kérdeznek, akik megismernek, akik megélnek/átélnek, akik meghallgatnak, akik elmondják, akik hozzátesznek az egészhez a saját színükkel. Milyen jó lenne, ha nem felejtenénk el, hogy résztvevők nélkül a leggondosabb előkészületek ellenére sincs találkozó, nincs öröm, nincs közösség, nincs igazi áldás. Részvevők nélkül nincs gyülekezet”
Pálfi Zsuzsanna: Kezdődik - reposzt.hu
A Csillagpont legnagyobb erénye, hogy létezik –biztos, hogy sokan leírták már ezt egyéb egyházi rendezvényekkel, vagy éppen a Csillagponttal kapcsolatban, én mégsem valami panel mondatot akarok ide biggyeszteni, sokkal inkább szeretném megköszönni mindenkinek, aki annak idején megálmodta, létrehozta, az elmúlt tíz évben és most is szervezte, koordinálta a Magyarországi Református Egyház ifjúsági fesztiválját. Hála legyen Istennek, nektek pedig ezer köszönet ezért a hiánypótló, ezerszínű, felemelő és áldott hétért!
Kezdem azzal, hogy nekem baromira nem volt kedvem most Csillagpontra jönni. Az okokat nem is sorolom, fáradt voltam, szerettem volna a lányaimmal, a feleségemmel lenni, a Balatonban hűsölni, Fradi meccsre menni – de ha már egyszer regisztráltunk (ki van fizetve!), ha már egyszer felbíztattam az ifjaimat, akkor egye-fene, essünk neki, majdcsak túléljük, kibírjuk, átvészeljük valahogy. Döbbenet, hogy az ember pár év leforgása alatt mennyire bele tud süllyedni a mindennapok harcaiba (család, gyülekezet, család, gyülekezet, néha egy kevés levegő), és mennyire el tud fáradni a saját maga, vagy éppen az élet által létrehozott, produkált taposómalomban. Oly annyira, hogy legyen bármilyen kecsegtető egy program, ígérkezzék bármilyen színesnek egy hét, mindenféle okokra hivatkozva inkább otthon marad, minthogy megmozduljon és kilépjen szokásos keretei közül. Pedig a Csillagpont tényleg színesnek és kecsegtetőnek ígérkezett, és nagyon őszintén gondolom, hogy az is lett. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere: komoly lelki programok és hatalmas bulik, könnyekkel kísért bizonyságtételek és önfeledt zenélések, dicsőítések, kalandozás különféle zenei irányzatok között, sport, véradás, szeretethíd, előadások kamaszoknak, fiúknak, lányoknak, fiatal családoknak, a magyar református identitás boncolgatása, falmászás, jeges kávé, fagyi, ropi, lelkészi stand up, nem győzöm felsorolni, mi minden még.
Nekem különösen a délelőtti előadás tetszett. Mindegyik. Hadd mondjam el, egy kicsit tartottam attól, milyen is lesz ez a Csomós Józsi nevű lelkész csemete, püspökgyerek, ifjúsági mittomén, merthogy mi papok biza’ ilyen előítéletesek és mindenkinél okosabbak vagyunk. Tehát: Csomós Józsi szenzációs előadásokat tartott. Poénosat, lendületeset, fiatalosat, mégis komoly üzenetet hordozott minden egyes alkalom. Egy református ifjúsági fesztiválra ez kell, Józsink, neked pedig erre van karizmád! Köszönöm az üzenetet, hogy Isten előtt értékesek és fontosak vagyunk, hogy meg kell harcolni, meg kell szülni az Úrra találást, a kegyelem elfogadását. Külön köszönet az utolsó előadásért, mert valami ilyesmit akartam én is írni: nagyszerű, hogy itt van ennyi fiatal ezen a fesztiválon, de hol vannak ezek a gyerekek a gyülekezetekből? Mert bizony drágáim, Ti nem a jövő ígéretei vagytok, hanem ti vagytok a jelen reménységei. Mi, lelkipásztorok, különösen a kis gyülekezetben szolgálók, de a nagyobb helyen lévők is, annyira vágyakozunk a jelenlétetekre, mint a szomjazó az élő víz után, annyira hiányoztok, és annyira üres nélkületek a templom, a gyülekezet, hogy azt elmondani, leírni nem lehet. Persze, nálunk is meg-megjelentek, a presbitérium nálunk kifejezetten fiatal, de mégis… Sokszor fogalmazódik meg egyfajta egyházkritika, hogy a református egyház nehezen mozdul, hogy a szent hagyomány (így szok’ ez lenni nálunk, és nem lehet másként) nem enged kitörni a becsontosodott keretek közül, hogy bénák, öregesek és bűnösök vagyunk, hogy nem érünk el titeket és gyanakodva figyelünk mindent, ami más, mint ahogy mi gondoljuk. Én azonban azt is látom, hogy sokszor tőlünk vártok mindent, miközben nektek is meg kellene mozdulnotok…mert nélkületek tényleg nehéz. Kell a fiatalos lendület, kreativitás, bátorság, kell, hogy mi, lelkészek se keseredjünk bele a hétköznapok Don Quijote harcaiba, kell, hogy jelen legyetek, hogy kritiizáljatok, hogy építsetek, hogy erősítsetek minket és mi is titeket, hogy együtt felrázzuk a megfáradtakat, a becsontosodott, mindenről lemondott életeket. „A világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését”, és tényleg, el kellene mondani, hogy lehet másként élni, hogy van örömhír, hogy nem kell belepusztulni a rosszba, és megadni magunkat az „úgy sem lehet másképp” hamisságának. Szóval: kitárt karokkal várunk Mindnyájatokat!
Sokat gondolkodtam azon az egész Csillagponton, hogy ez az egész vajon néhány gyülekezet és lelkipásztor rétegalkalma csupán, vagy egy mindenkit magába ölelő közös református feltöltekezés? Bevallom, nem tudom a választ. Bár a szervezők kapcsolatrendszere, baráti és egyéb ismertsége nyilván bizonyos körre terjed ki, azt hiszem, azon dolgoztak, hogy egy dunántúli vagy abaúji kis közösségből érkező legalább annyira jól érezze magát, mint egy nagy tiszántúli közösségben gyökerező fiatal. Mégis, az igyekezetet elismerve nekem hiányérzetem van. Nem igazán a szervezők, sokkal inkább a résztvevők felől. Tudom, sok gyülekezet erre a hétre szervezte a közös kirándulást vagy táborozást, tudom, sok lelkész kolléga elfáradt, pihenni, kikapcsolódni akar (megértem őket, lásd a bevezetést), sok helyen pedig képtelenség kirobbantani a fiatalokat a megszokott nyári ritmusból (tv, internet, alvás, buli, tudnék mesélni). Azt is tudom, hogy nem lehet jelen mindenki mindenhol. Mégis: Hol vannak a református iskoláink diákjai? A vallástanárok, iskolai lelkészek nem hallottak erről az alkalomról? Hol vannak azok a lelkészek és hol vannak azok a gyülekezetek,akik mindent kritikával illetnek? Ébresztő, srácok, fesztivált szervezett a sokszor kritizált egyház, sok-sok pénzt áldozott rá és nem feleslegesen, hol vagytok? Igaz, több, mint 4ooo fő regisztrált és jött el - nekem mégis sokan hiányoztak.
Örülök, hogy hallhattam az Iszákosmentő Misszió egyik munkatársának a történetét alkoholfüggőségéről és megtéréséről, jó volt látni, ahogy a velem érkezett fiúk tátott szájjal hallgatják Kubiszyn Viktor bizonyságtételét Krisztusra találásáról, alig várom, hogy a cikket befejezve Victor Isti bácsi és Judit néni gondolatait halhassam a gyermekáldás csodáiról, hogy régen látott lelkészbarátaimmal a félbe maradt beszélgetéseket folytassuk, hogy ma este és szombat reggel együtt legyünk az Élet, az Ige körül. (Szombaton 1o-től, a záró istentiszteleten Bella Péter szolgál, hallgassa, nézze minden reposzt olvasó!)
Azt hiszem, a mezőtúri hadművelet jól sikerült, de ne felejtsük el: nem csatát, hanem háborút kell nyernünk. A háborúban pedig mindenkire szükségünk van. Az evangélium az, hogy van hadvezérünk, és talán a taktika is körvonalazódni látszik.
P.S.: külön köszönet Bagdán Zsuzsinak a gépért és a lehetőségért! Köszi Zsuzsi!
Hozzászólások