A Hírhatár szocialista forrásokból (=kiszivárogtatás) úgy értesült, hogy Szekeres Imre, Puch László, Boldvai László és Baja Ferenc egyaránt befutó helyet kapott az MSZP országos listáján. (…) Veres János, Nyakó István, Szanyi Tibor alapból a csapat tagjai, így valóban egy teljesen megújult, üde, friss, fiatalos MSZP-csapat vág neki a "kormányváltásnak". Ron Werber legyen a talpán, aki a Baja-Puch-Boldvai-Szekeres tandemről el tudja hitetni, hogy ez a vonzó, szexi, balos alternatíva.
vastagbor.blog.hu: így újul meg az mszp
A vezérigazgató szerint az M3-mal „a felnövekvő generáció megkapja az elmúlt öt évtized kincseit, a nézők felfedezhetik a régmúlt csodáit, az idősek pedig nosztalgiázhatnak”. Hangsúlyozta, a magyar nézők ki vannak éhezve a magyar tartalmakra. Az M3-on filmek, magazinok, vetélkedők követik majd egymást a 60-70-80-90-es évekből. Láthatóak lesznek sport-, oktató-, gyerek- és ifjúsági műsorok, tehetségkutató versenyek, színházi előadások, videoklipek, dokumentumfilmek, sorozatok, egész estés filmek, illetve rengeteg olyan alkotás, amely a televíziózás elmúlt hatvan éve alatt legendává vált.
Miközben az idézett cikkeket olvasom, azon tűnődöm, vajon csak nekem tűnik-e ennyire röhejesnek és szánalmasnak az egész. Nem, nem az MSZP, még csak nem is az újonnan induló retrócsatorna, sokkal inkább az az üresség és tanácstalanság, ami mindkét hír mögött húzódik.
Szegény MSZP, az elmúlt huszonhárom évben folyamatosan a megújulás lázában égett. Legelőször ugye azért kellett megújulnia, hogy maga mögött tudhassa a pártállami jelzőt. Így lett szocialista munkáspártból csupán szocialista, míg a vörös csillagot a vörös szegfű váltotta. Ennek ellenére zömmel ugyanazok az emberek alkották a párt vezetését, tagságát, szavazóbázisát, mint korábban. (Talán annyi különbséggel, hogy a másodvonal lépett az első vonalból kiöregedett, kihalt, kilépett szereplők helyébe.) Azt hiszem, ennek legjelképesebb szereplője a hajdani miniszterelnök, Horn Gyula, aki, bár a szocialisták reformágához tartozott, egykori karhatalmistaként, a hajdani állampárt ismert arcaként jól eladható volt a nosztalgiázó választópolgárok előtt.
Aztán következett a 94-es választás, itt már az egykori harcos antikommunista SZDSZ-szel kötött szövetség próbálta legitimálni, szalonképessé tenni a hajdani szereplőket. A továbbiakban olyan vadonatúj arcok következtek, mint Kovács László, Lendvai Ildikó, Csehák Judit, Gál Zoltán, Medgyessy Péter, vagy a jelenleg is sokadik virágzását élő Szekeres Imre, hogy tényleg csak a legismertebb és mindnyájunk számára jól csengő neveket említsem. Mind kipróbált, a szavazók számára régről ismert szereplői a baloldali politikának. Persze, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy –szigorúan a megújulás jegyében- választásról-választásra mindig bedobták a csodafegyvernek számító Németh Miklós nevét is.
Most pedig-ki hinné- olyan ifjú titánokkal támad a baloldal, és akarja megdönteni a gonosz Orbán antidemokratikus, félfasiszta, oligarchikus, stb. rendszerét, mint az ismeretlen Szekeres, Puch, Boldvai, Baja elvtársak. Ha véletlenül nyernek, még a végén Szekeres Imre lesz az ifjúsági miniszter, esetleg a magyar anyák védőszentje, ki tudja…
Az is igaz, hogy a szocialistáknak az elmúlt huszonhárom évben sikerült új arcokat is felvonultatniuk: Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy tényleg újabbak, mint elődeik, hogy az igazán ifjú titánokat ne is említsük. Talán nem az én hibám, hogy ennek ellenére nem találok semmiféle új és eredeti gondolatot az évek óta ismételt mondanivalóban: elkergetjük az Orbánt, visszaadjuk, amit elvett, visszaállítjuk, amit eltörölt. Ennyi? Ennyi bizony, ez pedig édeskevés, azt hiszem, nem csak nekem. Még a végén elmarad a győzelem, fiatalok! (Ha pedig még így is sikerül a diadal, megint mi járunk a legrosszabbul.)
Az MSZP, de a pártok összességében véve is görcsösen igyekeznek megújulni, miközben nagyjából semmiféle új és eredeti üzenetet nem közvetítenek: ők rosszak, mi jók vagyunk, ők ellopták, tönkretették, mi visszaadjuk, helyreállítjuk. Elfelejtik: attól, hogy megváltoztatnak egy logót, kitalálnak egy új szlogent, vagy éppen egy új(nak mondott), fiatal arcot helyeznek előtérbe, alapvetően nem változik semmi. Mégis, érdemi mondanivaló helyett folyamatosan ebbe kapaszkodnak, csakúgy, mint kis magyar életterünk egyéb, meghatározó (?) szereplői: kereskedelmi tévéink az állandó megújulás lázában égnek, ennek ellenére ugyanazt a szemetet kínálják mind a százhuszonhét csatornán: újabbnál újabb, de egyformán gyilkos filmeket, híreknek álcázott, sokkoló rémtörténeteket, gagyi meséket, értelmetlen, unalomig „újított” vetélkedőket, erőltetett poénokat. A szereplők, a sztárok persze ugyanazok: Alekosz, VV Éva, Majka, Győzike, Norbi és Rubint Réka, Bagi-Nacsa, Liptai Claudia, a Korda házaspár. Hol ez főz, hol az vetélkedik, hol ez költözik a Való Villába, hol az táncol, vagy éppen kutyát sétáltat, nyaral, agyaggalambra vadászik. Hiába, szegény ember vízzel főz, mi pedig ugyanazt a száz, teljesen egyforma, íztelen slágert hallgatjuk napról-napra, percről percre „a” rádión. Akinek pedig mindez nem lenne elég, december 15-től újra találkozhat Vágási Ferivel és Magenheim dokival, de újra játszhatja az Elmebajnokság és a Kapcsoltam egy-egy fordulóját is. Irgalom atyja, ne hagyj el!
Egyébként semmi bajom nem lenne a megújulással. Kell, szükséges, harapnak rá a nézők, fogyasztják a fogyasztók, választják a választópolgárok. Leginkább persze akkor, ha az nem csupán csomagolás, ha van mögötte érdemi mondanivaló, üzenet, tartalom. Pontosan erre vágyunk, nemcsak a politikában, hanem az élet egyéb területein is: a másolt helyett eredetire, a már volt helyett a ténylegesen újra, a valódira, az igazira. Remélem, megtaláljuk.
Hozzászólások