"Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a rövid interjúban, melyet a Reformátusok Lapja legfrissebb száma közölt. (…) A lap annak kapcsán kérdezte Orbán Viktort, hogy október 5-én ő is jelen volt az új svábhegyi református templom felavatásán. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök a svábhegyi gyülekezet tagjaként, magánemberként, a feleségével, Lévai Anikóval együtt vett részt az ünnepségen.
Ez nemzet és országépítő kormány - www.origo.hu
Akkor most hogy is állunk a "térdre csuhások"-kal? Ez ám az igazi Divina Commedia! - hozzászólás a hírhez a fórumban
A fenti cikket olvasva akár három témát is lehetne boncolgatni: az egyik és legfontosabb, hogy Svábhegyen száz év reménység után végre református templom épült, a másik, hogy kell-e az adófizetők pénzéből templomépítéseket, ad absurdum, az egyházakat támogatni. Az elsőért természetesen hálaadással a szívemben gratulálok, a másikra a válaszom egyértelműen igen. Engem mégis a harmadik, talán a legizgalmasabb kérdés érdekel, ez pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a hit kapcsolata.
Talán nincs még egy ember a magyar közéletben, akinek a személye ennyire heves érzelmi reakciókat váltana ki: míg szimpatizánsai, rajongói szinte megváltóként, egyfajta új Kossuth Lajosként tekintenek rá, addig ellenfelei és követőik –hála a mindkét oldal által használt politikai marketingnek- mérhetetlenül gyűlölik és megvetik. Ennek a gyűlöletnek az alapja az, hogy Orbán, hátat fordítva korábbi politikai meggyőződésének, a Fideszt a politikai jobboldalra irányította, majd megnyerte az 1998-as választásokat. A párt, és vele együtt a pártvezető sikere azóta megkérdőjelezhetetlen: bár két alkalommal is veszített (2002,2006), a baloldal még győztes pozícióban, kormányzó erőként is egyfolytában a visszatérésétől rettegett, sőt napjainkban sem az a valódi kérdésük, milyen gazdaságpolitikát kell folytatni Magyarország érdekében, hanem az, hogyan lehet „megdönteni” a minden rosszért felelős diktátor „rezsimjét”.
Való igaz, a Fidesz, sőt személy szerint Orbán Viktor is teljesen más politikát képviselt az első szabadon választott parlamentben, mint később. Maga mondja egy vele készült beszélgetésen: „vallástalan közegben nőttem föl, így is jártam iskolába, még az egyetemi éveim elején is így volt (…). Én személy szerint elég hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő, keresztény ember vagyok.”
Ami a politikájukat illeti: élesen kritizálták a kereszténydemokratákkal szövetséges MDF-et, támadták annak egyházakkal kapcsolatos politikáját, sőt gyakran a történelmi felekezeteket is. Fideszes részről gyakran hangzott el a meglehetősen gúnyos „Csuhások, térdre, imához” felszólítás. Aztán a politikai helyzet megváltozott: a Fideszből kiléptek az szdsz-es kötődésű szereplők, Antall József meghalt, a baloldali pártok pedig hatalmasat nyertek a kilencvennégyes választásokon. A parlamentbe épphogy bejutott fiatal demokraták a következő négy évben ballról jobbra fordultak, és a szétesett jobboldali erőket összefogva megnyerték a következő voksolást. Vajon csak politikai döntés volt a „pálfordulás”, vagy a politikát netalán belső változás, hitre jutás is követte?
Ő maga az előbb már idézett beszélgetésben így vall erről: „De volt az életemnek egy pillanata, amikor úgy éreztem, hogy ami elmaradt, azt be kell pótolni, helyére kell tenni. A dolgoknak a helyükre kell kerülniük. S miután engem református hitben kereszteltek – és ez így van jól, úgy gondolom, az ember legyen az, ami –, ezért amikor az a pillanat eljött, akkor konfirmáltam. A konfirmálás a mi meggyőződésünk szerint életre szóló fogadalomtétel, ahol az embernek világosan választ kell adni, hogy mi végre is tekinti magát kereszténynek. Úgy fogalmaztam amikor a konfirmációm elérkezett, hogy nem tudtam mindig, de mindig éreztem, és ha már biztosan tudom, hogy eddig is velem volt az Isten – akkor is, amikor nem figyeltem rá, és nem tudtam –, és azért teszem ezt a fogadalmat, hogy ez ne is változzon meg, maradjon velem, sőt ne csak velem, hanem azokkal is, akik számomra fontosak, és akiket szeretek. Így jutottam el a konfirmációig. Azóta annak a mondatnak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat, amit úgy hívnak, hogy az Isten dicsőségére és az emberek javára élni. Amit le tudok fordítani a szakmánk nyelvére is, ami úgy hangzik, hogy nekem az országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet e világi országa –, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű célja és értelme annak, amit teszek.”
Lehet kétségbe vonni Orbán Viktor szavainak az őszinteségét. Lehet előhozakodni kormányzása vélt vagy valós hibáival, bűneivel. Lehet azt mondani – még keresztyén emberként is- hogy Orbán Viktor számára fontosabb lett a pénz és a hatalom, mint Isten országa építése. Nem gondolom ugyanis, hogy Orbán Viktor tökéletes ember lenne. De én sem vagyok az, sőt lehet, hogy te sem, kedves Olvasó. Ugye, a szálka és a gerenda esete...
Ha Orbán Viktorra nézek, én egy embert látok, aki ugyanúgy rászorul az isteni kegyelemre, mint bárki más a világon. Ő is követett, követ el hibákat, bűnöket, ő is tud rossz és jó lenni, szeret, gyűlöl, megbánt, megbán. Nem kérdőjelezem, mert nem kérdőjelezhetem meg hitének őszinteségét. Örülök, hogy egy református gyülekezet tagja, hogy templomba jár (bár járna a többi politikus is!), hogy elkötelezett a keresztyén értékek képviselete mellett, mindazok ellenére, hogy mindez ma kifejezetten divatjamúltnak és nevetségesnek tűnik.
Személy szerint szurkolok neki: nemcsak azért, hogy 2014-ben is győzzön (szerintem ez lenne a legjobb alternatíva), hanem azért, hogy a templompadban ülve még inkább megérintse Isten kegyelme. Ezen elvégre mindnyájan csak nyerhetünk.
Hozzászólások