Most vasárnap a szavazóurnákhoz járul Magyarországnak az a fele, amely ki szeretné fejezni akaratát abban a tárgykörben, hogy melyik politikai erő irányítsa az országot a következő négy évben. Bár a pártok programjai – már amelyik készített ilyet – elkészültek, sok helyen foghíjasak, ám mi most támpontot kívánunk adni a politikai erőknek, hová lehet érdemes nyúlni. Olvasóinkat kérdezzük, hogy milyen gazdasági intézkedéseket látnának szívesen a következő kabinettől.

hvg.hu - Ön mit vár a következő kormánytól?

 

Olvasom a HVG felmérését, majdhogynem közvélemény kutatását arról, ki, mit vár gazdasági téren a következő kormánytól. Nyilvánvalóan fontos, hogy milyen gazdasági döntéseket hoz egy kormány, elvégre pénzből élünk, ebből vesszük a hentesnél a tokaszalonnát, vagy fizetjük ki a gyereknek a menzát. Mégis, a gazdaságon kívül legalább százegy olyan témakör, terület létezik, melyekkel kapcsolatban lehet jogos elvárása egy kormány felé a választópolgárnak. Ilyen lehet a kultúra, a sport, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy, a külpolitika, hogy csak néhány területet említsek. Fontos, hogy mit és hogyan tesz a következő kormányzat, nekem azonban mégsem a politikusok, sokkal inkább saját magunk felé vannak elvárásaim. 

Mit várok a következő kormánytól? Elsőként azt, hogy a magyar családokat támogassa, hogy nemzetben gondolkozzon, hogy munkahelyeket teremtsen, hogy partnerként tekintsen a történelmi felekezetekre. Elvárom, hogy a gyermek, a család kiemelkedő helyet foglaljanak el ne csak a kampány, hanem a döntéshozatal idején is. Elvárom, hogy okosan és higgadtan, de keményen és következetesen próbáljon európai periféria-országként helyt állni a világpolitikában, és képviselni mindenhol a mi érdekeinket. Továbbá elvárom az európai, sőt amerikai fizetéseket, ingyen sört, nyaralást a francia Riviérán, toronyórát lánccal, első körben pedig minimum azt, hogy végre bajnok legyen a Fradi. Kinek, mi a fontos, ugyebár. Józanul vagy csodaváróan, mindenki vár valamit, Tibi bácsi pedig ígér, mert ez a legkönnyebb. 

„Az előttünk álló választás tétje nem csak az, hogy melyik párt győz ebben az országban, hanem, hogy a győztes képes lesz-e a társadalomnak olyan impulzusokat adni, olyan mintákat előtérbe tolni és támogatni, amelyek a többség gondolkodásában elindítják azokat a változásokat, amelyekben a munka megbecsülése, tisztesség, erkölcs újra a helyükre kerülnek.”

Teljességgel igaza van Jakab Bálintnak, fontos, hogy egy kormány, és úgy általában azok, akik előtérben vannak, saját tetteikkel hitet tegyenek ”a munka megbecsülése, tisztesség, erkölcs” mellett. Ám attól, hogy netán kétszáz talpig becsületes és jámbor politikus jó döntéseket hoz a parlamentben, még ugyanúgy tele fogják dobálni csikkel a szombathelyi templom előtti járdát, egész egyszerűen azért, mert az illetőknek senki nem tanította meg, hogy márpedig nem szemetelünk. Neki nem gáz, nem ciki az eldobott cigaretta, mint ahogyan nem égő kapubeállóba parkolni vagy babakocsis anyuka előtt a zebrán áthajtani. 

Az én falumban nincs csatorna, éppen ezért szippantani kell a magunk termelte szennyvizet. (Ez elég gáz a megyeszékhelytől tizenöt kilométerre, de ez van.) A szippantás drága, így a zemberek jelentős része maga alá engedi saját szennyét. Hogy utána az beszivárog a talajba, és fertőz, már nem jut el sokak tudatáig. Évek óta agyal a képviselő testület, hogy mit lehet ez ellen tenni. Konkrét javaslatunk az, hogy semmit. Amíg nem lesz ingyen (!!!) a szippantás, addig ez továbbra is működni fog. A hozzáálláson nem tudunk változtatni.

A hozzáállás ugyanis a mi dolgunk. Ezt pedig csak mi taníthatjuk meg a gyermekeinknek, csak mi mutathatunk jó példát. Mondjuk úgy, hogy nem dobáljuk szét a csikket, nem engedjük ki a szennyvizet, nem anyázunk az autóban, ülve, és nem próbáljuk meg lejáratni az ellenfelünket.

Sok mindent elvárhatunk a politikusoktól: jó gazdaságpolitikát, okos döntéseket, sőt, még a tisztességet, a munka, az erkölcs fontosságát is. Ám a legfontosabbat csak magunktól várhatjuk. Hogy mi a legfontosabb? Szerintem az, hogy jól érezzük magunkat a hazánkban. Hogy jó legyen itt élni. Hogy tiszta és nyugodt országunk legyen. Hogy ne kelljen szégyenkezve hazajönni Ausztriából. Ez pedig nem a kormányok és a politikusok felelőssége, hanem leginkább a miénk. Úgyhogy nem kell kifogásokat keresni, és olyan blődségeket mondani, hogy azért rossz, mert a kormány, mert az ellenzék, mert a… Nem, kedveseim. Azért rossz, mert mi „ilyenek” vagyunk. Én pedig nem akarok „ilyen” lenni. A magam eszközeivel, amennyire tudok, változtatni akarok azon, hogy "ilyen" országban élünk.

Éppen ezért én elmegyek április 6-án szavazni. Remélem, hogy az, aki mellett döntök, képviseli az én értékrendemet, és mindent megtesz azért, hogy ezek az értékek még inkább előtérbe kerüljenek. (Nem vagyok csodaváró, és nem gondolom, hogy tökéletesek, mind egy szálig becsületesek és feddhetetlenek lennének. Ha valaki tökéletes, kifogástalan pártot keres, az mindig is csalódni fog. Ilyen emberi formáció ugyanis nincs.)

De szeretnék április 7-én is elmenni szavazni. Nem messzire, csak a közvetlen környezetembe. Szavazni pedig április 7-én, és a következő napokban is úgy tudok,
ha a magam életével megpróbálom képviselni és megélni azt az értékrendet, ami nekem fontos, és hiszem, hogy a hazám szempontjából is az egyetlen járható út. Tehát igent mondok a másikra, függetlenül attól, mit gondol politikáról, egyházról, hazáról, netán Istenről. De igent mondok a hazámra is, mert itt születtem és itt élek. Lehetne szebb, lehetne jobb – de mégiscsak ez a hazám, az eldobott csikkekkel, kifolyatott szennyvízzel, ilyen-olyan politikussal együtt. Bár gyakran nem sikerül, de azért igyekszem igent mondani minden nap, hogy lássa és átvegye a környezetem, és terjedjen, mint az influenza. Tudom, tudom, toronyóra lánccal, de azért mégiscsak ez lenne a cél. Ez pedig ezerszer fontosabb, minthogy ki nyeri a soron következő országgyűlési választást.

Hiszen a legfontosabb mégiscsak mi vagyunk: mi, magyarok.


 

 

Címkék: